Az ellenség nélküli ütközet, avagy így tüzeltek amerikaiak az üres égboltra Los Angelesben

1941. december 7-én a japán hadiflotta váratlanul – és hadüzenet nélkül – megtámadta az Amerikai Egyesült Államok katonai támaszpontját a Hawaii-szigeteki Pearl Harborban. A támadás során elsüllyesztettek négy amerikai csatahajót, míg további négyet súlyosan megrongáltak.

A több mint 2 400 amerikai katona életét követelő összecsapás következményeként az Egyesült Államok bekapcsolódott a második világháborúba a szövetséges hatalmak oldalán.

A súlyos katonai veszteségek mellett, a japán támadás komoly mentális hatást gyakorolt a teljes amerikai társadalomra is. A december 7-ét követő időszakban általánossá vált a vélekedés, hogy küszöbön áll egy ellenséges támadás az Egyesült Államok szárazföldi területei ellen.

Besorozásra váró férfiak San Franciscóban 1941 decemberében

Így például december 9-én valóságos pánik tört ki New York városában, amikor bizonytalan források közeledő repülőgépekről számoltak be. A vaklármának bizonyuló híradás még a tőzsdét is padlóra küldte ezen a napon.

A nyugati partvidéken pedig szinte rendszeressé váltak az olyan esetek, amikor egy-egy tapasztalatlan pilóta vagy radarkészülék-kezelő japán hadihajók vagy tengeralattjárók közeledtét jelentette, pedig a jelek csak egy halászhajótól vagy épp egy bálnától származtak.

A feszült helyzeten nem segített az sem, hogy Henry Stimson hadügyminiszter 1942 februárjában arra figyelmeztette a közvéleményt, hogy készen kell állnia esetleges támadásokra.

Stimson nyilatkozata után néhány nappal pedig egy japán tengeralattjáró valóban megjelent az amerikai partoknál és tüzet nyitott egy kőolajfinomítóra a kaliforniai Santa Barbara mellett.

Bár a február 23-i támadás nem követelt emberéletet, és az üzem is csak kisebb károkat szenvedett, mégis ez volt az első alkalom a világháború során, amikor az Egyesült Államok szárazföldi területeit is támadás érte.

Ebben a felfokozott hangulatban került sor alig egy nappal később a második világégés egyik legrejtélyesebb eseményére. Még február 24-én este figyelmeztette a katonai hírszerzés a kaliforniai légvédelmet, hogy készüljenek fel egy potenciális japán támadásra.

Bár a következő órákban még minden nyugodt volt, február 25-én, hajnali kettőkor elszabadult a pokol. Miután egy radarjelzés alapján ellenséges egységeket véltek felfedezni 120 mérföldnyire Los Angeles partjaitól, megszólaltak a légvédelmi szirénák és az egész várost elsötétítették, míg az eget keresőfényekkel kezdték pásztázni.

Hajnali három óra után a partmenti Santa Monica településen állomásozó katonák géppuskatüzet nyitottak egy azonosítatlan repülő tárgyra, amihez rövidesen a többi partmenti légvédelmi egység is csatlakozott.

A keresőfények és légvédelmi lövegek valósággal beszínezték az éjjeli eget, és a korabeli tudósítások szerint az emberek a legkülönfélébb dolgokat vélték felfedezni a káoszban. Voltak akik japán repülőgépekről, mások az égből hulló bombákról és ejtőernyősökről számoltak be.

Mire eljött a reggel és a hadvezetés végre kiadta a parancsot a tűz beszüntetésére, az amerikai légvédelmi lövegek több mint 1 400 lövést adtak le az éjszaka folyamán – az üres égboltra.

A reggeli napfénynél ugyanis egyértelműen kiderült, hogy valójában semmiféle ellenséges támadás nem zajlott Los Angeles ellen. A katonai jelentések egyértelműen bebizonyították, hogy nem történt bombatámadás és egyetlen repülőgépet sem lőttek le a „csata” folyamán.

A várost ért károkat kivétel nélkül a légvédelmi lövedékek lehulló repeszei okozták, illetve öten meghaltak vagy szívroham vagy autóbaleset miatt az elsötétítés órái alatt.

A fokozódó hisztéria során a hatóságok letartóztattak húsz japán származású amerikait is, akiket azzal vádoltak, hogy a – később – nem létezőnek bizonyuló japán támadó repülőgépeknek adtak le jelzéseket.

A következő napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatok jelentek meg a kormányzat és a sajtó képviselőitől is.

A „Los Angeles-i csatától” visszhangzott a sajtó

Frank Knox haditengerészeti államtitkár egyértelműen vaklármáról beszélt és az esetet az idegesség számlájára írta, Stimson hadügyminiszter azonban arról beszélt, hogy valóban jártak ellenséges repülőgépek Los Angeles felett, amelyek célja éppen a pánikkeltés volt.

Bár a miniszter később visszakozott eme álláspontjáról, a New York Times szemtanúk sorát idézte egy „nagy, ballon alakú lebegő tárgyról”.

A háború után, amikor a két ország viszonya már normalizálódott, természetesen a japán kormányzatot is megkeresték az ügyben, de a szigetország hadvezetése határozottan állítja, hogy soha nem jártak repülőgépeik Los Angeles felett a háborús években.

Az amerikai légierő hivatalos álláspontja szerint, a radarkezelőket megtévesztő jelzést egy korábban felbocsátott meteorológiai ballon okozta, míg a „csata” óráiban a keresőfények, lövések, robbanások és füstfelhők látványának keveredése okozhatta, hogy sokan ellenséges repülőgépeket véltek felfedezni az égen.

Az eset természetesen kedvelt témája különféle összeesküvés-elméleteknek is. Így napjainkban is többen gondolják, hogy a rejtélyes tárgy, amelyre a légvédelem tüzet nyitott, valójában egy földönkívüli repülő csészealj volt.

Bármelyik magyarázatot is fogadjuk el, az bizonyos, hogy a „Los Angeles-i csata” története kiválóan mutatja be a háború rideg valóságába éppen csak belecsöppent amerikai emberek hangulatát.

Az ellenség nélküli ütközet ugyanis nagyobb hisztériát keltett 1942 elején mint bármelyik későbbi, nagyon is valóságos japán támadás az Egyesült Államok területén.