Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az óév utolsó hetében is dolgoztak a tűzszerészek

Szöveg: Szűcs László |  2012. január 3. 10:06

Az elmúlt év utolsó hetében, azaz december 26–31. között tíz bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül egy esetben kellett soron kívül intézkedniük. Sulykovszki Róbert zászlós, az alakulat felderítő tűzszerésze a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek 2011-ben összesen 2680 bejelentést kaptak.

December 28-án Hartáról kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy a volt TSZ-major épületében feltételezhetően második világháborúból származó robbanószerkezetet találtak. A Janoczkó Tibor főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött tűzszerészjárőr megállapította, hogy egy 85 milliméteres, szovjet gyártmányú repeszgránát van a megjelölt helyen. A veszélyes robbanószerkezetet a tűzszerészek a helyszínen megsemmisítették.

December 29-én Bajóton akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A bejelentés szerint a Széchenyi utcában, földmunkák közben bukkantak rá egy világháborús robbanószerkezetre. A helyszínen aztán kiderült, hogy a földből egy OG–9-es típusú, szovjet gyártmányú gyakorlógránát került elő, ami robbanóanyagot nem tartalmazott. A szaknyelven nemrobbanó-testnek nevezett szerkezetet a Strak Vince törzsőrmester vezette járőr a központi gyűjtőbe szállította.

Ugyancsak ezen a napon a főváros XVI. kerületébe, a Vidámvásár útra is ki kellett vonulnia a Strak Vince törzsőrmester vezette járőrnek. Egy zárt kertben végzett földmunkák közben ugyanis több világháborús robbanószerkezet került elő. A helyszín átvizsgálása során a járőr összesen 14 darab, 60 milliméteres, román gyártmányú aknavetőgránátot talált, amit a közelben kijelölt robbantási területen megsemmisített.

December 31-én Komádiból kapták a bejelentést a tűzszerészek, hogy a település külterületén, földmunkák közben, feltételezhetően második világháborús robbanószerkezeteket találtak. A megjelölt helyről a Gelencsér Imre főtörzsőrmester vezette tűzszerészjárőr egy 82 milliméteres, szovjet gyártmányú aknavetőgránátot, valamint egy 42 mintájú, magyar gyártmányú kézigránátot szállított el a közelben kijelölt robbantási területre, ahol megsemmisítette azokat.