Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az önkontroll óriási szerepe

Szöveg: Szűcs László |  2009. augusztus 12. 14:05

Facebook, MySpace, Twitter, iWiW és MyVip. Ezek a szavak mindössze néhány évvel ezelőtt jelentek meg a köztudatban, s ma már szinte mindenki tudja, hogy egy-egy közösségi portált takarnak. Ezeknek az oldalaknak azonban megvannak a maguk veszélyei is. Például akár biztonsági kockázatot is jelenthet felhasználójuknak lenni.

Néhány hónappal ezelőtt betiltották az egyik legnépszerűbb brit közösségi oldal, a Twitter használatát az angol katonák számára. Bár a brit védelmi minisztérium azóta már megenyhült, s a egyik közleményében úgy fogalmazott: ezentúl nem kell engedélyt kérniük azoknak a katonáknak, akik használni szeretnék a portált. Ugyanakkor a minisztérium kiadott egy útmutatást is, amelyben arra kéri a hadsereg tagjait, hogy használják a józan eszüket, amikor különböző információkat tesznek közzé az interneten.
1595890216
Ugyancsak Angliában történt, hogy az egyik titkosszolgálat újonnan kinevezett vezetőjének felesége rakta fel a címüket a Facebook nevű közösségi oldalra, ezzel potenciális célpontot kínálva a terroristáknak. Egy esetleges merényletet lehet, hogy csak azért úsztak meg, mert a megadott címről azonnal elköltöztek egy ismeretlen és biztonságos helyre.

Természetesen a tengerentúlon is akad példa a közösségi portálok használatának korlátozására. Az Amerikai Egyesült Államokban néhány napja megtiltották a Facebook, a Twitter és a MySpace használatát a tengerészgyalogoknak. „Ezek a honlapok a vírusok és más káros programok melegágyának számítanak, és a tagjaik sok fontos adatát hirdetőknek adják át. Ezen kívül rendkívül nagy a kockázata annak, hogy fontos információk szivárogjanak ki rajtuk keresztül" – lehetett olvasni a közösségi oldalak használatáról szóló amerikai parancs indoklásában.

– A közösségi oldalaknak valóban megvannak a maguk veszélyei, s véleményem szerint nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy bizonyos személyekre akár biztonsági kockázatot is jelenthet, ha felhasználói ezeknek az internetes oldalaknak – mondta el a honveldem.hu érdeklődésére dr. Tálas Péter, a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet főigazgatója.

Hozzátette: egyre többen használják ezeket az oldalakat, köztük sajnos olyanok is, akik olyan információk

1595890216
birtokában vannak, melyek kiszivárgása akár biztonsági kockázatot is jelenthet.
Emellett pedig – hangsúlyozta a biztonságpolitikai szakértő – az oldalakon közölt adatok egy szakember számára tökéletesen alkalmasak valamilyen szintű profilalkotásra és az adott személy kapcsolatrendszerének felderítésére.

– Ezzel szerintem, ha nem is zsarolhatóvá, de sebezhetővé válnak azok az emberek, akik olyan területtel foglalkoznak, amelynek kényessége igényli, hogy a háttérben és ismeretlenek maradjanak – emelte ki Tálas Péter. Az SVKI főigazgatója hozzátette: véleménye szerint bizonyos beosztású embereknek – például titkosszolgálatoknál dolgozóknak, rendőri, illetve katonai vezetőknek – nem igazán érdemes regisztrálniuk magukat a közösségi portálokon, mert ezzel biztonsági kockázatot teremtenek saját maguk és a családjuk számára.

1595890216
A biztonságpolitikai szakértő szerint hasonlóan nem ajánlott ezen személyek családtagjainak sem, hogy ezen oldalak felhasználói legyenek. Ezzel ugyanis nagyobb az esetleges zsarolások lehetősége is. Zsarolni ugyanis leginkább egy családtaggal lehet az adott illetőt. „És ez olyan biztonsági rizikó, amelyet nem érdemes és nem szabad vállalni" – fogalmazott Tálas Péter.

A főigazgatótól megtudtuk, mivel a közösségi portálok az „internet nagyon friss képződményei", egyelőre még nem létezik semmilyen nemzetközi szabályozás arra nézve, hogy kiknek nem ajánlják használatukat. Így természetesen hasonló a helyzet Magyarországon is. Valószínűsíthetően néhány cég saját maga szabályozza, hogy dolgozói használhatják-e az oldalakat, vagy sem. Ez azonban azért kényes kérdés, mert a munkahelyek általában nem szólhatnak bele abba, hogy mivel foglalkozik egy alkalmazottjuk a saját szabadidejében. Az alkalmazott családtagjához pedig végképp nincsen közük.

Így az embernek saját magának kell rájönnie arra, hogy egyáltalán jelent-e kockázatot, és ha igen, akkor mekkora biztonsági kockázata van a közösségi portálok használatának. Azaz ebben az esetben az önkontrollnak van óriási szerepe.

1595890216