Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az új sorkötelezettségi terv megosztja az izraeli kormánykoalíciót

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. július 1. 16:53

Az ortodox zsidókra is vonatkozó sorkötelezettség terve megosztja és válsággal fenyegeti a Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezette koalíciós kormányt Izraelben.

Egyes társadalmi csoportokra (ortodox zsidók és arab izraeliek) nézve e pillanatban nem érvényes az általános sorkötelezettség, amiről a 2002-ben megszavazott, úgynevezett Tal-törvény rendelkezik. A törvény kidolgozójáról, egy bíróról kapta a nevét. Eszerint a férfiaknak három, a nőknek két évi szolgálatot kell teljesíteniük; ezen felül a férfiak 40 éves korukig évente legfeljebb egy hónapos időtartamra újra meg újra behívhatók tartalékosnak.

A legfelsőbb bíróság februárban olyan határozatot hozott, miszerint a törvény alkotmányellenes, és augusztus 1-jétől érvénytelen. Ennek nyomán parlamenti bizottság alakult, amelynek a jövő héten kell beterjesztenie ajánlását a hatályos törvényt felváltó alkotmányos jogszabályra.

A bizottság vezetője Johanan Pleszner, a centrista Kadima párt képviselője. Netanjahu számára jelenleg ez az ügy az egyik legkényesebb; ráadásul az idő is sürgeti a törvény elfogadtatására. Nem csak az augusztus 1-jei határidő miatt, hanem mert a parlamenti ülésszakot még július vége előtt be kell rekeszteni.

Az izraeli média szerint a Pleszner-bizottság azt fogja javasolni, hogy évjáratonként 1500-ban maximálják azoknak az ultraortodox fiataloknak a számát, akik mentesülhetnek a katonai szolgálat alól. Pénzbírságot szabnának ki azonban közülük azokra, akik megtagadják kötelezettségüket. Az izraeli arabokat továbbra sem kellene besorozni a hadseregbe, de mostantól fogva négy év alatt 6000-re növelnék körükben azok számát, akik egy adott időben polgári szolgálatot teljesítenek. Jelenleg ezer arab teljesít ilyen szolgálatot. (Az izraeli kisebbségek közül jelenleg csak a drúzokra vonatkozik a kötelező sorkatonai szolgálat.)

Felmérési eredmények szerint a Pleszner-bizottság ajánlásai összhangban vannak a többségi lakossági véleménnyel, mert felháborítja őket, hogy az állam különböző mértékkel mér a sorkötelezettség terén.
„Az arab és az ultraortodox állampolgároknak is kell venniük részüket a terhekből" – jelentette ki Netanjahu, aki, noha óriási támogatói többsége van a parlamentben (a 120 képviselőből 94) vonakodik összetűzésbe kerülni pártja, a jobboldali Likud történelmi szövetségeseivel, a szefárd vallási Sasszal (11 képviselő) és az Egyesült Júdaista Tóra nevű askenázi párttal (5 képviselő).

A koalíció két nacionalista pártja viszont, az Avigdor Liberman külügyminiszter vezette laikus, jobboldali Jiszráél Béjténu és a Dániel Herskovic tudományügyi miniszter vezette szélsőjobboldali Zsidó Haza – amely valóban általános sorkötelezettséget követel – nem rejti véka alá elégedetlenségét a tervvel.

Liberman – aki pártjának 15 képviselőjével a kormánytöbbség egyik oszlopát alkotja – ki is vonult a Pleszner-bizottságból, és bejelentette, hogy saját tervezetet terjeszt be a Tal-törvény felváltására. Miután nem is törekszik arra, hogy az ellenzékből támogatókat szerezzen a tervezethez, nyilvánvalóan csak saját szavazótáborához akar szólni ezzel, hiszen közelednek a 2013-as választások.

„Netanjahunak a legkisebb esélye sincs arra, hogy tartani tudja a szavát, mert érzelmileg nincs felkészülve arra, hogy szakítson (vallási szövetségeseivel)" – állapította meg Ben Kaszpit, a Maariv című napilap publicistája.

Címkékjog