Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Balszerencsés kezdés a Rábaköz-kupán

Szöveg: Honvéd Dream Team |  2010. május 8. 13:32

Balszerencsésen kezdődött a Honvéd Dream Team számára a II. Rábaköz-kupa, az országos tereprali-bajnokság harmadik futama. A Bálint Zoltán, Marton Dániel páros forfaitolni kényszerült, miután a pénteki prológra menet az etapon elsodort egy motorost. Szerencsére senki sem sérült meg.

A biztonság kedvéért kórházba szállított motorost már hazaengedték, míg a rendőrség egyelőre vizsgálja a baleset körülményeit.

– Nagyon sajnáljuk a történteket, de örülünk, hogy senkinek sem esett baja – nyilatkozta a két viadal után az ob-sorozat negyedik helyén álló HDT pilótája, Bálint Zoltán. – Számunkra igazából szombaton kezdődik a verseny, a T-kategória sereghajtó pozíciójából próbálunk minél jobb eredményt elérni. A feladatunk nehéz, de bízom benne, hogy nem reménytelen. A mondás úgy tartja, utolsókból lesznek az elsők, s bár a győzelemre nem sok esélyünk van, mindent megteszünk, hogy a lehető legelőkelőbb helyen végezzünk Kapuváron.

A II. Rábaköz-kupa állása:
1. Korda Erik, Tóth György (Nissan) 2:54 perc, 2. Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW) 4 másodperc hátrány, 3. Zdenek Porizek, Marek Sykora (cseh, BMW) 11 mp h., 4. Jiri Janacek, Lukas Vacovsky (cseh, H3) 31 mp h., 5. Benik Balázs, Lukács József (Opel) 35 mp h., 6. Liszi László, Sin Zoltán (Mitsubishi) 36 mp h., …15. Palik László, Darázsi Gábor (Nissan) 1:14 perc h., …20. BÁLINT ZOLTÁN, MARTON DÁNIEL (NISSAN) 25 P. H.