Batthyány Lajos és az aradi vértanúk kivégzése – 1849. október 6.

A magyar szabadságharc leverését katonai
megszállás és véres megtorlás követte.
A császár és kormánya ítéletét Haynau táborszernagy
hajtotta végre. „A lázadó vezéreket
fel fogom köttetni", a magyarokhoz átállt
tiszteket „agyon fogom lövetni", „gyökerestől
irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok
statuálni, hogyan kell bánni a lázadókkal,
és hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet
egy évszázadra biztosítani" – kérkedett
Haynau.

1849 sötét őszén valóban egymást
követték a kivégzések. Október 6-án lőtték
agyon Pesten, az Újépületben gróf Batthyány
Lajost, az első magyar kormány miniszterelnökét,
ekkor végezték ki Aradon a tizenkét hős
tábornokot és egy ezredest. Álljon itt Aulich
Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid,
Kiss Ernő, Knezich Károly, Láhner György,
Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly,
Nagysándor József, Poeltenberg Ernő,
Schweidel József, Török Ignác, Vécsey Károly
neve emlékeztetőül és bizonyságul: magyar,
német, osztrák, horvát, szerb együtt harcolt
és együtt halt a szabadságért!

A kivégzéseket elrettentő ítéletek, súlyos
vasban, nyirkos várbörtönben, sáncmunkán eltöltött
fogság, vagyonelkobzás, kényszerbesorozások
tízezrei követték. Az önkényuralom elvakult
bosszúszomjában messze túlment azon
a határon, amelyen belül valamilyen megbékélés
létrejöhetett volna. Ha a szabadságharc hősöket,
akkor a megtorlás mártírokat teremtett,
akiket a nemzet sohasem felejthet el.

Az országot 1849 után feldarabolták: ismét
különválasztották Erdélyt, Szerb Vajdaság és
Temesi Bánság néven új koronatartományt
alkottak; az ország törzsterületét öt kerületre
osztották, amelyeket előbb katonák, utóbb kerületi
főispánok, alattuk „megyefőnökök" igazgattak.
A megszállt és beolvasztott ország élére
a császár nagybátyját, Albrecht főherceget
állították. A valóságos főhatalom Bécsben székelt,
Alexander Bach belügyminiszter irányította.
Az általa verbuvált tisztviselők, a „Bachhuszárok"
hada árasztotta el az országot.

A levert Magyarországot tehát katonai megszállással
és a Habsburg Birodalomba való
teljes – politikai, közigazgatási és gazdasági –
beolvasztással „pacifikálták". Mindezt büntetésnek
szánták, hiszen – úgymond – Magyarország
a „lázadással" eljátszotta alkotmányos
jogait. Ez a bánásmód nem volt kirívóan kivételes:
hasonlót kaptak a birodalom összes
népei. A kor keserű szellemisége, hogy a di
nasztiahű nemzetiségek azt kapták jutalmul,
amit a magyarok büntetésül: a nyers önkényt
és jogtalanságot. Az abszolutizmus ugyanis
1848 vívmányai közül csak a jobbágyfelszabadítást
ismerte el, és a polgári jogegyenlőséget,
az alkotmányosság és a szabadság minden más
eredményét, intézményét eltörölte. Az 1849.
évi olmützi alkotmányban megígért nemzeti
autonómiát papíron pihentette. Sőt, hamarosan
magát az alkotmányt is sutba dobták, és
1851 utolsó napján proklamálták a korlátlan
császári abszolutizmust.