Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Spanyolország is részt vesz a rakétavédelemben

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. október 6. 7:47

Spanyolország is rész vesz a NATO tervezett európai rakétavédelmi rendszerének kialakításában – jelentette be október 5-én, szerdán Brüsszelben José Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök és Leon Panetta amerikai védelmi miniszter.

A megállapodás értelmében a spanyolországi Rota haditengerészeti támaszponton négy AEGIS típusú cirkáló tartózkodik majd, és ezeken a hadihajókon fogják elhelyezni a rakétavédelmi rendszer bizonyos komponenseit.

A bejelentést a NATO-országok védelmi minisztereinek brüsszeli tanácskozása alatt tették, Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár jelenlétében.

Rasmussen melegen üdvözölte a spanyol-amerikai megállapodást, amely – mint mondta – hozzájárul Európa biztonságának növeléséhez.

Korábban Lengyelország, Románia és Törökország is bejelentette, hogy közreműködik az európai kontinens számára rakétavédelmet biztosító rendszer kialakításában. Lengyelországban és Romániában elfogó rakéták bázisát alakítják ki, Törökországban pedig radarrendszert hoznak létre – abból a nem titkolt megfontolásból, hogy a rakétavédelem fő funkciója az Irán részéről idővel feltételezhető fenyegetés kivédése lesz.

A NATO a tavaly novemberi lisszaboni csúcstalálkozón döntött úgy, hogy az eredetileg amerikaiak által kezdeményezett rakétarendszer megteremtését közös szövetségi programmá nyilvánítja. A rendszer teljes kiépítését 2018-ra tervezik.