Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biciklire erősített pokolgép robbant Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu/MTI |  2010. március 31. 14:04

Legkevesebb tizenhárom civil vesztette életét egy pokolgépes merényletben szerdán a dél-afganisztáni Hilmend tartomány közigazgatási székhelye, Laskargáh közelében – közölte az AFP francia hírügynökséggel egy NATO-szóvivő. Helyi hivatalos illetékesek korábban kevesebb – hét-nyolc – áldozatról számoltak be.

A magát megnevezni nem kívánó NATO-szóvivő szerint egyelőre még az sem biztos, hogy öngyilkos merénylő volt a tettes. Az, hogy házi készítésű pokolgéppel követték el a merényletet, biztosnak látszik, de a kamikazetámadás tényét a vizsgálat eddigi menete még nem állapította meg – mondta. Az afgán belügyminisztérium szerint a robbanóanyagot egy kerékpárra erősítették, és távirányítással hozták működésbe.

A merényletet akkor hajtották végre, amikor egy faluban összegyűlt földműveseknek a kormány illetékesei vetőmagot osztottak ingyen, ezzel is arra akarván ösztönözni őket, hogy az ópium előállítására alkalmas mák termesztése helyett inkább gabonatermesztéssel foglalkozzanak. A környéken állomásozó NATO-erők mintegy negyven sebesültet szállítottak helikoptereken kórházba a helyszínről.