Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Blue Angels: idén hatvannyolc bemutató

Szöveg: JETfly |  2008. január 9. 19:05

A US Navy repülő-bemutatószázada, a Blue Angels Észak-Amerikában az egyik legnépszerűbb kötelék. A légi bemutatókon közismertek a gyors helyzetváltoztatásokból, valamint a nagy sebességű manőverekből álló, kiemelkedő repülőtudást követelő, rendkívül precíz programjaikkal.

A Blue Angels kötelék tavaly összesen 66 airshow-n vett részt, ennek több mint felét az Egyesült Államokban tartották meg, miközben több mint 15 millió néző volt kíváncsi a Kék Angyalokra. A 2008-as esztendőben pedig már most kettővel több bemutató szerepel az előzetes listájukon.

A téli időszak egyébként a repülő-bemutatókötelékek számára is általában felkészüléssel telik. A repülőgépeket ilyenkor a földi személyzet műszakilag is alaposan átvizsgálja, illetve az esetleges hibákat kijavítja. A pilóták kiképzésen vesznek részt, valamint a különféle repülési alakzatokat gyakorolják. A Blue Angels manőverei közül a négygépes gyémántalakzat vagy a hatgépes Delta-formáció a legismertebb. Az angyalok bemutatóit mindig a hajszálpontos, jól összeszokott, nagy sebességű és dinamikus programok jellemzik.

A US Navy Flight Demonstration Squadron a repülési szezonban a floridai pensacolai haditengerészeti légibázison, a Forrest Sherman Fielden állomásozik, januártól márciusig – a kiképző repülési idő alatt – pedig a kaliforniai El Centro haditengerészeti repülőtéren. A 2007-es évadban a Blue Angels csapat egyébként egy jelképes születésnapot is ünnepelt, hiszen immár 20 éve alkalmazzák az F/A-18 Hornet típust. A statisztikák szerint 1946 óta már több mint 427 millió ember volt kíváncsi a kötelék programjára.
A 2008-as repülési évad március 8-án veszi kezdetét, és november 16-án, Pensacolában fejeződik be. Az előzetes ütemterv szerint idén már 68 légi bemutató, összesen 35 helyszínen lesz látható, elsősorban az USA-ban és Kanadában.