„Boldog ember soha nem lesz terrorista”

A katonapszichológiának milyen szerepe van a szervezeti diszfunkciók kiszűrésében? A parancs, a függelmi viszonyok hogyan alakulnak a katonapszichológia tükrében?

Szekeres György: Minden olyan tevékenységnél nagy szerepet tulajdonítunk a katonapszichológiának, ami kapcsolódik közvetlenül a parancsnoki munkához, valamint a humán szférát is érinti. A parancs az egyik legfontosabb diszciplína, és egy olyan eleme a katonai munkának, amely végrehajtását minden oldalról támogatni kell – egyrészt a parancsnok oldaláról, és a parancsot kapott egyén, tehát a végrehajtás oldaláról. A katonapszichológia megvizsgálja azokat az aspektusokat, amelyek segítségével a feladatok minél hatékonyabban kerülnek végrehajtásra, és kiszűri azokat a tényezőket, amelyek gátolják, hogy a parancsokat ne megfelelően hajtsák végre a beosztottak.

Mit lehet tudni a tekintélytiszteletről, engedelmességről, főleg a változások tükrében: volt-e különbség a hajdani sorkatonák és a hivatásos katonák viselkedése között?

Sz.Gy.: A sorkatonai rendszer állampolgári kötelességből adódó, nem önkéntes szervezeti felépítést von maga után. Természetesen van különbség abban, hogy valaki sorozott katonaként vesz részt egy alegység életében, vagy pedig mint munkavállaló – mivel a professzionális hadseregek esetében nagyrészt munkavállalókról van szó. Azt lehet tapasztalni, hogy ez koronként és kultúránként is változó. Vannak olyan idős, Dont megjárt urak, akik sorozott katonaként szolgáltak a háborúban, mégis olyan fokú tisztelettel beszélnek ma is a volt vezetőikről, hogy az csodálatraméltó. Ugyanakkor megéltem azt parancsnokként, hogy sokszor nehéz volt együtt dolgozni a sorozott katonákkal, mert nem érezték szükségét annak, hogy a hazáért bármit hajlandóak legyenek megtenni. Ma a szerződéses katona elkötelezett, a tekintélytisztelettel tehát nincs is nagy probléma. A sorkatonák kényszerből sorozott katonák voltak, tehát általában nem szívesen voltak itt.

A nők tömeges megjelenése a hadseregekben hozott bármiféle változást?

Sz.Gy.: Ennek a kérdéskörnek van némi politikai vonzata – azaz, hogy a nők minél szélesebb körben vegyenek részt a társadalmi felelősségvállalásban. Ugyanakkor léteznek olyan szakterületek, amelyekben a nők sokkal jobban teljesítenek, még a hadseregen belül is. Pszichés állapotuk másképpen jellemezhető, mint a férfiaké: gondolok itt az empatikus képességekre, a monotónia tűrésre. Vannak beosztások, melyekben hatékonyan tudnak teljesíteni, ám más beosztásokban meg kell küzdeniük azokkal az előítéletekkel, amelyek abból fakadnak, hogy a társadalom nem elfogadó a tekintetben, hogy a nők tömegesen megjelenjenek a seregben. Munkaerőpiaci szempontból a nők nagy tömegben való megjelenése, valamint a női mivoltból adódó szülési szabadság, terhesség, gyermekgondozás, munkából való kiesés szintén olyan probléma, amit a közeljövőben markánsan körül kell járni. A nők műveleti területre való kiküldése ismét egy fontos kérdést, tehát az interkulturalitás kérdését veti fel. Gondoljunk csak bele, a Közel-Keleten, az arab világban a nő elfogadottsága eltér a jelen európai kultúrától, hát, még hogyha az a nő egyenruhát visel és fegyvert hord… Egyre kevesebb a létszáma azoknak, akik külszolgálatra mennek, egyre nehezebb embereket szerezni, a létszám kicsi, a hadra fogható személyek száma lecsökkent, így a nőkre nagyobb szerep hárul, ez a szerep pedig nőként, családanyaként megterhelő lehet. A katonapszichológia biztosítja azokat a háttértényezőket, amelyek a szolgálat ellátásával járó terheket tudják csökkenteni.

Mit lehet tudni a seregbe való kiválasztás pszichikai menetrendjéről? A „megfelelő ember a megfelelő helyre" szlogen él még az önkéntes katonaság esetében is?

Sz.Gy.: Ma már kompetencia alapú kiválasztási rendszerekről beszélünk. A kompetenciákat igen széleskörűen be lehet határolni. Ezek velünk született és tanult készségeink, amelyet a munka világában tudunk használni. Vannak olyan kompetenciáink, melyek segítenek minket abban, hogy egy adott beosztást jól el tudjunk látni, és vannak olyanok, melyek hiába léteznek, ám mégsem szerencsések egy-egy adott beosztás tekintetében. Megjelentek új módszerek is, mint az értékelő központ, az Assesment Center. A menetrend szerint a pszichológiai alkalmassági vizsgálatot egy orvosi alkalmassági vizsgálat követi. A test és a lélek egységét nem tudjuk különválasztani, és nem is szerencsés – így e két vizsgálat együtt mutatja, hogy valaki alkalmas-e az adott beosztásra.

Milyen területen találhatóak a legnagyobb konfliktusok és rizikófaktorok? Az imént a hölgyek esetében az anyaságot, családot említette. Férfiak esetében például milyen kockázati tényezőkről beszélhetünk?

Sz.Gy.: A férfiaknál az apaszerepből való kilépés okozza az egyik legnagyobb problémát. Jelenleg folyik egy kutatásunk, ez az ún. beválás-kutatás, melynek kérdőívei most fognak visszaérkezni hozzánk. Azt már tudjuk, hogy az előzetes beszélgetések alapján a válások nagy számban fordulnak elő a külszolgálat után. Öt-hét külszolgálatról visszatérvén a szerződéses katonáknál elég komoly probléma a család szétbomlása. Úgy gondolom, a katonapszichológia markáns feladata lehet ez a kutatás – és ide tartozik a csapatpszichológia-hálózat is, valamint a teljes humán rendszer (szociológia, pszichológia, orvosi terület) amit most próbálunk újraéleszteni. Mindenképpen egyfajta működő családtámogató rendszert kell kialakítanunk, mert ezeknek a katonáknak a társadalomba való visszaillesztése a családból, a kultúrából való kiszakítás miatt komoly problémát okozhat, illetve már látható jelei vannak most, napjainkban. Remélhetőleg a kutatásból statisztikai adatokkal is alá tudjuk majd támasztani, hogy mennyire megterhelő egy külszolgálat, és ennyire nyomja rá a bélyeget az ember pszichéjére.

Még nem beszéltünk a harctér pszichológiájáról. Az agresszió megléte mennyire fontos a harctéren?

Sz.Gy.: A hadseregben nagyon fontos, hogy az agresszió jelen legyen, ám csakis irányított agresszióról lehet szó. A katona pro-szociális agressziót hajt végre a társadalom érdekében, nem a társadalom ellen történik. Irányított agresszió nélkül nem képzelhető el ez a pálya. Hogy ez mennyire van keretek közé szorítva, illetve hogy a parancsnok mennyire tudja felmérni állományának agresszió-szintjét, valamint, hogy ezt az agressziót mennyire képesek-e kontrollálni, jó kérdés. A magyar honvédség eddig nem került olyan helyzetbe, ahol ennek az agressziónak az irányítatlansága komoly problémákat okozott volna. Nemzetközi tapasztalatokban (elsősorban az amerikai sereg esetében) láttuk, hogy a megterhelés, a harctéri- vagy kulturális sokk markánsan felerősítheti ezeket az agressziókat. Hadseregünkben ez nem jelenik meg még nagymértékben, elsősorban az amerikai és az európai kulturális különbség miatt, másrészt pedig mi nem hajtunk végre olyan szintű feladatokat, amelyek olyan stressz elé állítják az embereinket, hogy azok képesek legyenek a harctéri stressz egyik momentumát, a kriminális cselekedeteket megvalósítani. A katonapszichológia számol azzal, hogy megjelenik a harctéri sokk – ez természetesen függ a kiképzéstől és az illető személyiségétől. Ezt megelőzendő a kiválasztási rendszer is segíthet, amely olyan személyiségeket hozhat, melyek elbírják az ilyen típusú stresszhelyzeteket. Azt szoktam mondani a hallgatóknak, hogy soha nem tudhatják, hogy az adott szituáció mennyire lesz stresszes számukra, és mit hozhat ki belőlük. És ez nem része az önismeretnek, mivel csak a bekövetkezett vészhelyzeti esemény közbe tudjuk meg, hogyan viselkedünk.

Definiálhatjuk a harctéri stressz kiváltó okait?

Sz.Gy.: A harctér, valamint annak miliője már maga a kiváltó tényező. De persze kérdéses, az illetőnek megfelelő volt-e a kiképzése, megfelelő-e a fegyverzete, a ruházata, milyenek az időjárási viszonyok, milyen a csapatban elfoglalt szerepe, a parancsnokhoz való viszonya, a harci technikája.

Nyilván az ilyen típusú sokknak mindenkinél más a lefolyása, illetve más eszközök szükségesek a stressz csökkentésére is.

Sz.Gy.: Így van. Mindenképp a személyiségtől függ a sokk mértéke. De azt le kell szögeznünk, nem lehet figyelmen kívül hagyni senkinél a sokkot. A harctéri stressz esetében helyben kell kezelni, éppen ezért fontos hogy azoknál az alakulatoknál, aki külszolgálatot teljesítenek, legyenek olyan pszichológusok, akik képesek ilyen típusú tréninget, tanácsadási folyamatot végrehajtani és az állomány mentális állapotát javítani.

Bolgár Judit: A harci stresszt nem így nevezték az első világháború idején. Akkoriban kezdett fejlődni a haditechnika, megjelentek a harcigázok, a nagyobb tűzerejű fegyverek, így ezt akkor úgy hívták, „tűzpánik". Nagy füst, zaj és veszélyhelyzet, ami addig a katasztrófahelyzetekben fordult elő, már a harci helyzetekben is megjelent. A másik fordulópont pedig a stressz kutatásban a vietnami háború volt, amelyből rengeteg veterán tért vissza, majd nem tudott magával mit kezdeni; sokan öngyilkosok lettek, vagy bűncselekményt követtek el. A feldolgozatlan harci stressz következményeként létrejött egy új betegség, a poszttraumás stressz, amely komoly kutatási témája a különleges helyzetekkel foglalkozó orvos- és pszichológus társadalomnak.

Ez a betegség szélsőségesnek, ritkának számít?

B.J.: Az átlagos stresszhelyzetekhez képest azért furcsa dolog, mert az embert éri valami, amely után folytatódnak a mechanizmusok, majd pár hónap múlva önnek ki a tünetek: álmatlanság, rémálmok, étkezési zavar, tehát mindenféle testi szükséglettel kapcsolatos, kóros viselkedési probléma. A poszttraumás stressz során nem az éppen őt érő sokk hatására változik meg az ember viselkedése, hanem működnek tovább az életfunkciók – ebben tehát mindenképpen különleges. Ám egy kicsit hasonlít ahhoz az állapothoz, mint amikor valaki végigdolgozza az életét óriási terhelés alatt, majd mikor elmegy nyugdíjba, pár hónappal később infarktust kap, mivel a pszichikai élményt nem tudja feldolgozni.

Sz.Gy.: Létezik egy 250 oldalas amerikai tanulmány, amely csak ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Kiadtak egy kis kézikönyvet is, amelyet minden parancsok magánál hord az ingzsebében. A legújabb kutatások szerint egyéként nem is kell átélni magát az eseményt, hanem elég elképzelni ahhoz, hogy kialakuljon a poszttraumás stressz.

B.J.: Poszttraumás stressz egy vizsga után is kialakulhat, nemcsak harci helyzetben, ám itt markánsabb tüneteket hoz. Néha bűncselekményhez, kábítószer fogyasztáshoz, tehát súlyos tevékenységekhez vezethet.

Sz.Gy.: Kimutatták azt is, hogy ha valaki átél egy nehezen feldolgozható eseménysort a harctéren, lehet, hogy hősként tér haza, mégis jelentkezik nála a poszttraumás stressz – tehát ehhez nem kell hadifogságba esni vagy lőtt sebet szerezni.

A háború utáni tehermentesítést hogyan képzeljük el?

Sz. Gy.: Hozzáteszem, ezek az intézmények komoly problémákkal küzdenek. A csecseföldi háború esetében például nagy gondot okozott a visszatért katonák rehabilitációja, ahogyan jelenleg az amerikai sereg Irakból vagy Afganisztánból visszatért katonáinak visszaillesztése is. Komplett rendszert építenek fel minden hadseregben, amelynek több lépcsőfoka van: a felkészítés, a kiválasztás, a helyben való kezelés és a visszaillesztés mellett a család szerepének előtérbe helyezése és felkészítése is nagyon fontos.

B.J.: Amerikában kifejezetten családtámogató rendszer működik. Sőt, létezik külszolgálatos katonanők klubja, valamint lapja is. Szinte önsegítő csoportként rendszeres találkozókat rendeznek, és ez szervezetszerűen működik. Hazánkban is fontos lenne a családtámogató rendszer, hiszen már több külföldi misszióban is járt számos magyar katona.

Az új típusú kihívásokat (mint a terrortámadások vagy a gerilla-háborúk) mennyiben közelíti meg másként a katonapszichológia?

B.J.: Mindig vannak divatos témák. Mikor beindultak az ENSZ-, NATO-segítő szolgálatok, valamint a terrorizmussal kapcsolatos sajtóhadjárat, akkor sokan elkezdtek e témával foglakozni. Ám hadviselés szempontjából a terrorizmussal azonban nem tudnak mit kezdeni. Egy katona a hagyományos gondolkodásban harcban gondolkodik, ám a terrorista nem jelenik meg, mint ellenség, és nem is katonák ellen, hanem a polgári lakosság ellen indul. Ez tehát elsősorban biztonságpolitikai, mintsem katonapszichológiai téma. Ám az öngyilkos terrorista személyiség profilja által már a katona pszichológia megszólíttatott, ahogy a női terrorista is. A terrorizmus elsősorban a felderítő és elhárító szolgálatokat érinti. Az aszimmetrikus háború, valamint a gerilla-háború fő témája a megelőzés, mely több szinten működhet; az egyik ilyen terület a potenciális terroristák kiszűrése és hatástalanná tétele. A pszichológia segít abban, hogy megmutassa, milyen élethelyzet az, amely valakit terroristává alakít. Boldog ember soha nem lesz terrorista, sem a felvilágosult humanista, gondolkodó, világlátott ember sem. Kell tehát egyfajta boldogtalanság, és fanatizmus, beszűkült gondolkodás ahhoz, hogy az embert rá lehessen venni, hogy életellenes helyzetbe kerüljön. Az öngyilkos terrorista nem más, mint öngyilkos gyilkos.

Milyen kihívások előtt áll még a katonapszichológia?

B.J.: Van egy téma, mely a katonaság körében eddig kevésbé volt kutatott, hiszen a hadsereg egy zárt szervezet, amely leginkább az ellenségre fókuszált. Most megváltozott a hadsereg szerepe, és már léteznek úgynevezett nem katonai feladatok: ezek a békeműveletek, azaz nem háborús műveletek, mint a békefenntartás, béke helyreállítás. Ilyen helyzetekben együtt kell működni a polgári lakossággal. A Mostari-híd esetében komoly kulturális missziót hajtottak végre műszaki katonák. A honvédek új problematikája a soknemzetiségű együttműködésből fakadhat, ezt kulturális sokknak nevezik – egyébként ebből doktori dolgozat is fog hamarosan születni, írója Szekeres György alezredes.

Sz.Gy.: A dolgozat körüljárja a felkészítés, végrehajtás kérdéskörét. Tudni kell, ez is egy stressz tényező, így ehhez mérten kell kezelni. A dolgozatban megvizsgálom a nyelvi felkészítést, a család és a szokások hiányát és megváltozását, valamint, hogy ezek kezelésében miképpen tudunk fejlődni, és hogy hogyan próbáljunk ezen a szinten is olyan felkészítést nyújtani, hogy minél jobban meg tudják állni helyüket a katonák.

B.J.: Foglalkoznunk kell továbbá a kompetenciával, amely a mindenkori hadsereg tekintetében mindig más-más színezetet ölt. A másik fontos előttünk álló feladat pedig az esélyegyenlőség kérdése, ami a politikából, az uniós elvárásokból a magyar honvédségbe is beszűrődik. Júniusban rendezték a katonanők konferenciáját, ahol kiderült, új programokat, tréningeket szerveznek, a katonai vezetőket oktatásban részesítik, ún. gender programot hoznak létre, hogy biztosítsák az esélyegyenlőséget. A más típusú gondolkodásnak, szemléletnek komoly pszichológiai mondanivalója is van.