Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bombát fordított ki a földből a munkagép

Szöveg: Szűcs László |  2010. július 26. 11:54

A 29. héten, azaz július 19–25. között 61 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül huszonhárom esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő részlegének munkatársa a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1254 bejelentést kaptak.

Július 20-án, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Apagyról érkezett a telefonhívás a tűzszerész és hadihajós ezred ügyeletére, amely szerint a Kossuth utcában található református templomnál, földmunkálatok közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Sulykovszki Róbert főtörzsőrmester vezetésével helyszínre küldött járőr megállapította, hogy a földből egy 42M kézigránát került elő, amelyet a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

Ugyanezen a napon a Komárom-Esztergom megyei Tatabányán is akadt dolguk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek. A város családi házas övezetében, a Jókai utcában, egy ház átépítése közben, világháborús bombát fordított ki a munkagép a földből. Az ingatlan tulajdonosa azonnal értesítette a rendőrséget, akik viszont a tűzszerészeknek szóltak. A Gelencsér Imre törzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy egy FAB–100-as típusú, szovjet gyártmányú repesz-romboló bomba került elő a munkagödörből. A veszélyes szerkezet hatástalanításának idejére a tűzszerészek kétszáz méter átmérőjű körben rendelték el az utak lezárását és az épületek kiürítését, összesen harmincnyolc családi házból mintegy száz embernek kellett ideiglenesen elhagynia az otthonát. A bomba fenékgyújtó-szerkezetét a tűzszerészek mintegy húsz perc alatt szerelték ki, majd ezt követően a szomódi katonai lőtéren a gyújtót meg is semmisítették. A bombatestet pedig a központi gyűjtőbe szállították.

1595904952
 

Július 21-én a Heves megyei Feldebrőre kellett kivonulniuk a tűzszerészeknek, mivel a Rákóczi úton található köztemetőben, sírásás közben, egy, a második világháborúból visszamaradt robbanószerkezetet találtak a munkások. A Strak Vince törzsőrmester vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy F1M típusú kézigránát került elő, amelyet a közelben kijelölt robbantási helyen meg is semmisítettek.

Ugyanezen a napon Székesfehérvárra is riasztották a Magyar Honvédség tűzszerészeit, mivel a Hernád utcában található családi ház kertjében egy 76 milliméteres repeszromboló gránátot és egy RG–42 típusú kézigránátot találtak. A veszélyes, második világháborús robbanószerkezeteket a Gelencsér Imre törzsőrmester vezette tűzszerész járőr a közelben kijelölt helyen semmisítette meg.

Ugyancsak július 21-én a főváros IX. kerületében, a Márton úton, az egyik bontás alatt lévő ház padlásterében bukkantak egy 88 milliméteres, páncéltörő gránátra. A Szalai Attila zászlós vezette járőr a gránátot a helyszínről elszállította és a közelben kijelölt helyen megsemmisítette. Amíg a tűzszerészek a helyszínen dolgoztak, a szomszédos házban lakóknak el kellett hagyniuk otthonaikat.

Július 24-én, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokról kapták a bejelentés a tűzszerészek, amely szerint az Arany János és az Állomás utak kereszteződésében, földmunkálatok közben bukkantak a munkások több, világháborús robbanószerkezetre. A Pajtli Norbert zászlós vezette tűzszerész járőr a terület átvizsgálása során összesen húsz darab, német gyártmányú, 80 milliméteres repesz-aknavetőgránátot talált. A veszélyes szerkezeteket a központi gyűjtőbe szállították.