Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Bosszúállók

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. június 19. 17:01

A japán rejtjelkód ismeretében megfejtett rádióüzenetekből az amerikaiak tudomást szereztek arról, hogy Jamamoto Iszoroku tengernagy, az Egyesített Flotta főparancsnoka, a császári haditengerészet egyik legfontosabb vezetője 1943. április 18-án a Csendes-óceán nyugati részén található Balalae szigetére utazik. Eljött tehát a régóta várt alkalom, hogy leszámoljanak a gyűlölt ellenséggel, aki kidolgozta a Pearl Harbor-i flottatámaszpont elleni támadás tervét.

MH_202306_borito

Az 1884-ben született Jamamoto Iszoroku 21 évesen fejezte be tanulmányait a Tengerészeti Akadémián, s még abban az esztendőben, a japán–orosz háború végkimenetele szempontjából döntő jelentőségű csuzimai csatában (1905. május 27–28.) átesett a tűzkeresztségen; ekkor vesztette el bal kezének középső és mutatóujját. Fokozatosan lépkedett feljebb a ranglétrán, miközben többször is visszaült az iskolapadba. 1919-től két évig például közgazdaságtant tanult az amerikai Harvard Egyetemen, majd az 1926 és 1928 közötti időszakot ugyancsak az Egyesült Államokban töltötte, mint haditengerészeti attasé. 1930-ban lett ellentengernagy, 1935–36-ban pedig (immár altengernagyi rendfokozattal) részt vett a londoni leszerelési konferencián, ahol azt szerette volna elérni, hogy hazája akkora hadiflottát tarthasson fenn, mint Nagy-Britannia vagy az Egyesült Államok – próbálkozásait azonban nem kísérte szerencse.

További részletek a Magyar Honvéd magazin június 16-án, pénteken megjelent számában!