Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Boszniában őrizték a békét

Szöveg: Szűcs László |  2009. augusztus 6. 16:17

Fél éves külszolgálat után, július 30-án visszatértek Magyarországra az MH EUFOR Kontingens negyedik váltásának katonái. Az állományt ünnepélyes keretek között csütörtökön köszöntették Tatán, a Klapka György Laktanyában. A rendezvényre meghívták a katonák rokonait és családtagjait is.

Százhatvanöt katona sorakozott fel csütörtökön délelőtt a Klapka György Laktanya alakulóterén. A zöld barettsapkát viselő egyenruhások idén januártól, július végéig a bosznia-hercegovinai Szarajevóban teljesítettek külszolgálatot, mint az MH EUFOR Kontingens negyedik váltásának tagjai.

Az állományt, a hadműveleti területről történő visszacsoportosítás után ünnepélyes keretek között fogadták a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában. Mégpedig azért pont itt, mert a kontingens nagy része a Vizek Városának alakulatánál szolgál.

A visszafogadó ünnepségen részt vett dr. Isaszegi János mérnök vezérőrnagy, az MH Központi Kiképző Bázis parancsnoka, Tatai-Tóth András, a térség országgyűlési képviselője és Michl József, a város polgármestere is.

És, a tatai szokásoknak megfelelően, természetesen meghívták a misszióból visszatért katonák rokonait és családtagjait is.

A fél évig tartó külszolgálatot követően minden katona átvehette a Békefenntartásért Szolgálati Jelet, emellett pedig néhány katonának a szolgálati érdemrend ezüst és bronz fokozatát, valamint emlékplaketteket, emléktárgyakat, emlékérmeket és emléklapokat is átadott az állománynak Huszti András dandártábornok, a tatai lövészdandár parancsnoka.

Köszöntőjében Huszti tábornok kiemelte: az MH EUFOR Kontingens tevékenysége a Magyar Honvédség nemzetközi béketámogató szerepvállalásai között az egyik legfontosabb feladat. Bosznia-Hercegovina életének zavartalansága, biztonsága, több más nemzet katonáival együtt, a magyar katonák kezében is volt.

A tatai alakulat parancsnoka ezt követően megköszönte az állomány helytállását és lelkiismeretes munkáját, amellyel nemcsak az elöljárók, hanem a szövetséges fegyveres erők és a boszniai polgári lakosság elismerését is kivívták.

1595889924
 

Beszéde végén személyes észrevételét megfogalmazva Huszti dandártábornok hangsúlyozta: a 13 katonai szervezet katonáiból álló magyar kontingens összekovácsolva, egységes alakulatként teljesített szolgálatot egy olyan országban, ahol több vallási és etnikai csoport, népesség alkot államot. Segítettek, valamint tapasztalatokat szereztek a tolerancia és a különbözőségek kezelésében is.

Az ünnepi állománygyűlés a katonai szabályzatoknak megfelelően díszmenettel ért véget, majd tatai helyőrségi zenekar előadta a dandárindulót. Az ünnepséget követően Germus Ferenc alezredes, az MH EUFOR Kontingens negyedik váltásának parancsnoka a honvedelem.hu érdeklődésére elmondta: az EUFOR az Európai Tanács felügyelete alatt működő nemzetközi haderő, amelyben 33 nemzet, több mint hatezer katonája folytat békeműveleteket. Az EUFOR bosznia-hercegovinai jelenlétének célja, hogy a béke stabilitásához szükséges biztonságos feltételeket megteremtse, valamint felügyelje a daytoni békeszerződés betartását. Emellett az állami élet zavartalanságának biztosítása és az ellenségeskedés kiújulásának megakadályozása is a nemzetközi haderő feladata.

Megtudtuk, a magyar kontingens békefenntartó százada egy spanyol zászlóalj alárendeltségében teljesítette feladatát, spanyol, lengyel és török századok mellett. Szerencsére az elmúlt fél évben nem kellett a magyar katonákat „éles" feladatokban bevetni.

A magyar kontingens egyébként szigorú napirend szerint élt a Szarajevóban található Butmir táborban. Reggel hat órakor volt ébresztő, s a hét órai reggelit követően minden este hat óráig tartottak a kiképzések – tette hozzá Germus alezredes, aki egyébként az MH Logisztikai Ellátó Központ törzsfőnöke.

1595889924
 

1595889924
 

1595889924
 

1595889924
 

1595889924
 

1595889925
 

1595889925
 

1595889925
 

1595889925
 

 

1595889925

Fotó: Dévényi Veronika