Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Brutális merénylet Afganisztánban

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. május 29. 8:10

Az észak-afganisztáni Talikanban egy öngyilkos merénylet következtében május 28-án, szombaton életét vesztette hét ember, köztük három német katona és két magas beosztású rendőrfőnök.

Az afgán áldozatok vezetői értekezletet tartottak a tartományi kormányzóság épületében. A merénylő a folyosón várt rájuk, és akkor robbantotta fel magát, amikor a résztvevők kijöttek – mondta el az egyik túlélő hivatalnok.

A nemzetközi erők (ISAF) kötelékéhez tartozó német katonák halálának körülményei egyelőre nem ismeretesek.

A NATO kabuli katonai szóvivője, Tim James őrnagy elárulta, hogy a kormányzóságon volt a magyar csapatokat is magába fogaló észak-afganisztáni nemzetközi erők parancsnoka is, de „ő nem halt meg" a robbanásban. A merényletben további kilenc ember megsebesült.

Az áldozatok között van az észak-afgán országrész legfőbb rendőrfőnöke, Daúd Daúd tábornok, volt belügyminiszter-helyettes, Ahmed Sah Maszúd legendás mudzsáhed parancsnok egykori testőre. (Maszúdot két nappal a 2001. szeptember 11-i merénylet előtt gyilkolta meg az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet.) Ugyancsak életét vesztette Sah Dzsehán Núri, Tahár rendőrfőnöke, és a tartományi kormányzó titkára is. Abdul Dzsabbar Takva kormányzó égési sérüléseket szenvedett a fején, a hátán és a kezén – közölte a tartomány egészségügyi igazgatója. Daúd a kábítószer ellenes küzdelem felelőse, a bűnszövetséges elleni harc kulcsfigurája volt korábban a belügyminisztériumban.

A merényletet a tálib lázadók egyik embere követte el. Tahár általában nyugodt tartománynak számít, de tavaly októberben ott ölték meg egy mecsetben 19 más emberrel együtt a szomszédos Kunduz kormányzóját.