Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Colorado a Bakonyban

Szöveg: Ördög Kovács Márton | Fotó: Kertész László |  2021. június 10. 12:05

Ha nem tudtuk volna, hogy az április közepe óta tartó Defender Europe 21 elnevezésű többnemzeti gyakorlatsorozat amerikai napjára tartunk egy forró szerdai napon, június 9-én, akkor akár azt is képzelhettük volna, hogy egy téridő kapun átlépve nem az MH Bakony Harckiképző Központ Központi Lő- és Gyakorlóterén, hanem az amerikai Coloradóban járunk.

Defender Europe 21  (7)

Ezt az érzést a Bakony páratlan és változatos természeti környezetén kívül az is táplálta bennünk, hogy a harckiképző központ területét keresztező vasút átkelőjében hirtelen elhúzott felettünk négy Apache Ah-64 helikopter. A légi fogadtatást követően az USA Camp feliratú táblát követve indultunk tovább, és a táborhoz vezető út során sem maradtunk látnivaló nélkül.

A tábori úttól jobbra, a mező közepén épp egy éleslövészettel egybekötött, komplex harcászati mozzanat zajlott. A távolból, kisebb magaslaton állva, beláttuk az egész területet, így tökéleseten kirajzolódott előttünk, ahogy az amerikai erők katonái Stryker M1128 MGS páncélozott harcjárművekkel támogatva nyomulnak előre.

Defender Europe 21  (18)

Az Amerikai Légi Erő Európai Parancsnoksága és az Amerikai Különleges Műveleti Erők Európai Parancsnoksága által levezetett gyakorlaton sorra húztak el mellettünk az M1126 típusú lövészszállító és az M1133 MEV típusú Stryker-ek, valamint a tengerentúli haderő jellegzetes harcjárművei, a Humvee-k. A tábor melletti leszállópálya felett jöttek-mentek az Apache Ah-64 és UH-60 Black Hawk helikopterek. Az amerikai katonák barátságos biccentéssel és az elengedhetetlen „How are you?” kérdéssel köszöntek vissza nekünk.

A levegőben és a földön is megcsodált amerikai helikoptereket, valamint harcjárműveket a gyakorlat harcászati mozzanatán is megtekintettük: az Apache AH-64 helikopterek kötelékben pusztították a célterületet, előkészítve azt a szárazföldi erőknek. Ezt követően láthattuk, ahogy az amerikai különleges erők katonái pozíciót foglalva folyamatosan haladtak előre az utunk során már látott Stryker-ek és Humvee-k támogatásával.

Látnivalókban gazdag nap volt…

Kapcsolódó cikkek