Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csapatünnep „műszaki időben”

Szöveg: honvedelem.hu |  2008. július 16. 13:01

Csapatünnepéről emlékezett meg és családi napot tartott a MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj július 15-én Szentes város Széchenyi-ligeti Strandfürdőjében. Az ünnep aktualitását az alakulat névadója, II. Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc első győztes csatája adta.

A nemesség előjogainak megsértése, valamint a parasztság terheinek mérhetetlen növelése időszakában több felkelés robbant ki az országban. A kurucok által fémjelzett felkelés vezetését II. Rákóczi Ferenc vette át. Az első jelentős akadályt jelentette, hogy a Tiszaújlak és Tiszabecs közötti tiszai fahidat egy kimondottan erős, jól felszerelt császári ezred őrizte. Ezt a császári csapatot kellett megsemmisíteni ahhoz, hogy Rákóczi elképzelései megvalósuljanak.

A nehéz feladat végrehajtására a fejedelem az Ocskay László és Borbély Balázs vezette “Rongyos gárdát" bízta meg. Míg a csapat jelentős része a Tisza újlaki oldalán a parti nádasba fészkelte be magát, szemben az ellenséges táborral, addig a gárda körülbelül százötven katonája a kardjukkal és a foguk között tartott pisztolyukkal átúsztak csendben a Tiszán, s oldalba támadták a labancokat. A meglepett és megijedt császári csapatot ekkor szemből a hídon átkelve már lerohanhatta Ocskay csapata.

A csata a kurucok győzelmével végződött. Ez volt a Rákóczi szabadságharc első katonai sikere, mely után megkezdődött a kurucok győzedelmes menetelése, és hamarosan az ország jelentős része kuruc kézre kerülhetett. Az esemény jelentőségét jól tükrözi, hogy a csata lefolyását Jókai Mór is feldolgozta Szeretve mind a vérpadig című művében.

A műszaki zászlóalj katonái e neves nap kapcsán emlékeztek meg névadójukról. A szentesi strandon családi nap keretében ünnepelt az állomány. A felhőtlen hangulatot az egész nap felhős, és esős „műszaki idő" sem tudta elmosni. A nap folyamán minden korosztály megtalálta a maga szórakozási lehetőségét. Különböző versenyszámok meghirdetésével mozgatták meg a szervezők úgy a gyerekeket, mint a felnőtteket. Az ifjabbak aszfaltrajz és dinnyeevő versenyekben mérhették össze a tudásukat. A felnőtt korosztály sport iránt rajongó képviselői tenisz, lábtenisz, célbadobó és úszó versenyeken küzdhettek meg egymással.

Aki csak a hangulat kedvéért próbált küzdelmet találni magának, az sem maradt lehetőség nélkül. Különlegességként nevezhettek matractoló, valamint a medencében dinnyevivő versenyszámokban. A hűvös idő ellenére sok család választotta a strandolás adta lehetőségeket. Jól esett a hideg vizes úszómedence, de utána kellemes volt megpihenni a meleg termálvízben, vagy felüdülni egy forró szaunában.

Az ügyes kezű szakácsok, tábori körülmények között főzött finom ebédjének elfogyasztása után következett a küzdelmek fénypontja, az eredményhirdetés. Nyers József mérnök ezredes, a zászlóalj parancsnoka adta át az ajándékokat, érmeket és serlegeket a versenyszámok nyerteseinek.

A csapatünnep eredete egy győztes harci naphoz köthető, mikor a felkelők a Tisza átúszásával nyerték meg a csatát. Ezt a hangulatot tükrözte vissza ez az úszással egybekötött nap kellemesebb környezetben és körülmények között.

1595878328

Kép és szöveg: Juhász László