Csapatzászló: a legfontosabb alapszimbólum

Mielőtt még rátérnénk a katonai jelkép kialakulására, megtudhatjuk, mi a különbség zászló és lobogó között?

Zászlónak hívjuk azt, amit felszegecselnek egy zászlórúdra. A lobogó az, amit zsinórral húznak fel, nem a zászlórúdra, hanem az árbócára. Például ilyen látható az Országház előtt a Kossuth téren.

A vexillológia, vagyis a zászlótan kimondja, hogy a zászlót, mint katonai jelképet, a hadviselés szülte. Milyen fontos szerepet töltött be a zászló a harctereken?

A harctéren a zászlónak két fontos szerepe volt: az irányítás és az azonosítás. Egy középkori csatában, ahol nagy volt a zaj, a katonák előbb észrevették az ellenség vagy saját csapatuk zászlaját, mint hallották volna társaikat. Katonai jelképként, hadijelként a római légiók sasai nyomán kifejlődött zászló a kézitusák világában kapott jelentős szerepet. A lovagi hadviselésnél, ahol az arcot sisak fedte, nagyon nehéz volt az azonosítás. Egyenruha ekkoriban nem létezett, így a zászlók alapján azonosították az alakulatokat. A zászlók nemcsak jelképek, de jelképhordozók is voltak. A zászlónak emellett komoly pszichológiai hatása volt. Például olyannyira sokkolta a katonákat, amikor egy jelképet hordozó zászló az ellenség kezébe került, hogy a csatát is elveszíthették emiatt. A magyar történelemből is ismerünk hasonló példát: 1315 júniusában Károly Róbert a rozgonyi csatában Csák Máté hadaival harcolt, a királyi zászlótartó elesett, a zászló lehanyatlott. Ez volt a csata legkritikusabb pontja. Károly Róbert ezért kénytelen volt a Johannita Lovagrend zászlaja alatt tovább harcolni. Végül csak óriási nehézségek árán nyerte meg a király a csatát.

A zászló nemcsak buzdít, hanem lelkesít is, így az alakulat lelke. Ez főleg a középkorban bizonyosodott be: ekkoriban a királyi zászlók hordozója mindig nagyon előkelő nemes férfi volt, aki a zászló nélkül semmilyen körülmények között nem hagyhatta el a csatamezőt.

Az 1500-as évek elején megjelent a kifejezetten a jól képzett zsoldosokra építő, új típusú hadviselési forma. Ebben az időben szintén nagy jelentőséget tulajdonítottak a zászlónak. A zászlótartó mindig is fő célpontnak számított az ellenség szemében, ezért hivatásáért és bátorságáért két-háromszoros zsoldot is kaphatott. Ezzel kárpótolták, hogy a csata utolsó percéig a harctéren kellett maradnia. Ha a „lélek” elveszett, akkor a csapat sem létezett többé. Ezért számított a zsákmányolt zászló a legértékesebbnek.

A lovassági zászlók általában jóval kisebbek voltak, mint a gyalogságiak, ezeket vágtázás közben is meg lehetett tartani. Minden idők leghosszabb ideig szolgálatban álló zászlótartója Skultéty László (1738-1831) magyar huszár, a császári-királyi hadsereg katonája volt, aki összesen huszonkét csatában védte a zászlót. Többször megsebesült, míg végül 93 évesen, szolgálatának 81. évében halt meg.

A zászló maga a megtestesült eskü. Említette, ha a „lélek” elveszik, akkor a csapat sem létezik többé. Nem véletlenül mondják azt, hogy a zsákmányolt zászló a legértékesebb…

Igen, ez így van. Ahogy korábban is említettem, a zászlónak komoly pszichológiai hatása volt, akár a csata elvesztésével is járhatott. Így hatalmas felelősség nehezedett a zászlótartóra. Az 1848–49-es szabadságharc tavaszi hadjáratának kezdetén jelentős ütközetnek számított a tápióbicskei csata, amelyben Klapka György és Damjanich János vereséget mértek Josip Jelačić erőire. A szegedi hármas honvéd zászlóalj, azaz a híres fehér tollasok és a kassai kilences, veres sipkás zászlóalj együtt támadott. A kassai csapat vitte a zászlót, de a Tápió hídjához érve megtorpantak. Ekkor a hármas szegediek parancsnoka, Földváry Károly kiragadta a másik – „rivális” – csapattesthez tartozó társa kezéből a kassaiak zászlaját, majd felrohant a hídra. A szegediek követték parancsnokukat, a kassaiak pedig zászlójukat, így lesöpörték a hídról a horvát határőröket. E két zászlóalj amúgy is állandóan versengett egymással. Damjanich a csata után békülésre szólította fel őket. Megkérte a csapatokat, hogy ne rivalizáljanak, helyette hajtsák végre a parancsokat. Ettől függetlenül a hármas kassai honvéd zászlóalj zászlótartóját a saját bajtársai kérésére hadbíróság elé állították és halálra ítélték, mert kiadta a kezéből a zászlót.

De megemlíthetjük a kecskeméti 38. Területvédelmi Zászlóalj névadóját, Merász Mihályt is, aki 1873-ban a boszniai hadjáratban, mint a kecskeméti császári és királyi 38. Mollináry-ezred 12. századának káplárja vett részt. A bandi ütközetben a vezetésére bízott néhány emberrel behatolt egy ellenséges csapat tagjai közé. Kézitusában egy török zászlótartó kezéből kiragadta a zászlót és a zászlótartót leszúrta. Ezredese az ütközet napján az alkonyati órákban a csatatéren a legénység előtt őrmesterré léptette elő. Néhány hét múlva pedig megkapta a királytól az Arany Vitézségi Érmet.

Ejtsünk szót arról is, amikor a zászló nem került az ellenség kezei közé! Példaként a híres sárga zászló történetét mesélném el. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár 39. lövészzászlóalja 2011 óta Debrecen egykori háziezredének hadrendi számát viseli, illetve zászlajának másolatának tulajdonosa. A Monarchiában az alakulatok ezredzászlói fehér, míg a zászlóalj zászlók sárga színűek voltak. A 39-es számot viselő zászlóaljnak története 1866-ig nyúlik vissza. A custozzai ütközetben sóvári Soós Elemér hadnagynak köszönhetően véres kézitusa árán, de nem került ellenség kezébe a sárga zászló. A hőstett emlékére I. Ferenc József császár elrendelte, hogy ezentúl e csatát látott sárga zászló legyen a 39. gyalogezred ezredzászlaja, ami roppant nagy kitüntetésnek számított.

A zászlószegelés, mint hagyomány az alakulathoz való hűséget szimbolizálja. Honnan ered és mit takar ez a szokás?

A zászlószeg beverése a zászlórúdba, mint szertartás a landsknecht zsoldosoktól ered a 16. század elejéről. A németekből és osztrákokból szerveződő gyalogos landsknecht kompániákat I. Miksa német-római császár hívta életre, az akkor már nagyhírű svájci gyalogosok ellensúlyozására. A zászlószegbeverés hagyománya virágzott a következő évszázadban is, ahogy ezt az 1744-ben történt fényes ünnepség keretében lezajló zászlószentelés is igazolja. Ekkor a 7. dragonyos ezred lovassági századzászlóiba személyesen Mária Terézia uralkodónő is ütött szegeket a schwechati templomban. Az eseményt leíró gróf Székely László kitért arra, hogy az első szeget mindegyik zászlórúdba egy püspök ütötte, a másodikat a királynő, a harmadikat a férje, aki nagyhercegi rangot viselt. A többi zászlószeget más jelenlévő udvari előkelőségek ütötték be, akik sorrendjét személyesen a királynő határozta meg a helyszínen.

A zászlószegelés természetesen a magyar katonai hagyományok közé is bevonult és később is megmaradt, így egészen 1945-ig a honvédség csapatzászlóhoz kötődő ünnepségének elengedhetetlen része volt. A kialakult szokás szerint először egy egyházi személy, felül háromszög alakban elhelyezve „Atya”, „Fiú” és „Szentlélek” feliratú szegeket verte be. Ezután következtek az avatáson részt vett polgári és katonai elöljáróságok, a zászlóanya, az alakulat tiszti- és altiszti karának minden tagja és a legénység küldötteinek szögei.

E szokást 2021-ben újra bevezették: elsőként 2021 szeptemberében az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központnak (MH LMVIK), majd pedig novemberben az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokságnak (MH TTP) adományozott csapatzászló ceremónián volt látható.

A zászlószegelés mellett kialakult nálunk egy másik hagyomány: a zászlóanya megtisztelő tisztsége. Nyugat-Európában gyakorlatilag ismeretlen, Magyarországon azonban egy ismert fogalom. Mi az a zászlóanya-választás?

Régebben a nagyurak – az uralkodó engedélyével – saját pénzen felállíthattak reguláris ezredeket, amelyeknek szükségük volt egy olyan személyre, aki képviselte őket a civil életben. Erre általában az ezredtulajdonosok felesége volt a legalkalmasabb, aki a férjén keresztül, mai szóval élve lobbizni tudott a különféle kérésekkel, segélyekkel és támogatásokkal kapcsolatban. 1945-ig a legyakrabban az a város ajándékozott zászlót, ahol az alakulat állomásozott. Ekkor a polgármester adta át a zászlót, és leggyakrabban a feleség volt a zászlóanya. Mások mellett zászlóanya volt Horthy István, illetve Bethlen István felesége is. A szocializmusban e nemes hagyomány megszűnt, illetve degradálódott: nem városok, hanem vállalatok adományoztak zászlót. Manapság egyedül a köztársasági elnök, mint a hadsereg főparancsnoka adományozhat zászlót. 2011-ben újraéledt a zászlóanya „intézménye” is, amikor Schmittné Makray Katalint kérték fel az MH Ludovika Zászlóalj zászlóanyájának.

Az 1700-as évek végéig nem szabályozták a zászlók kinézetét. Mikor volt az első rendelet, amely meghatározta a zászló kinézetét?

Valóban a reguláris hadseregek megjelenéséig a zászlókészítettőre bízták a zászló minőségét, színét, nagyságát és a rajta szereplő jelmondatokat is. Mindezt csak az befolyásolta, hogy az illető milyen királyt vagy milyen ügyet szolgált. Később a Habsburg Császárságban és utána az Osztrák-Magyar Monarchiában ugyanakkor már többször szabályozták a zászlók megjelenését. Az egyetlen jelentős kivételt az 1848-49-es szabadságharc zászlói képezték. A kiegyezés után kiadtak egy új zászlórendeletet, amiben Ferenc József is tett javaslatot a zászlók rendszeresítésére, azonban a teljes szabályozásra egészen 1938-ig várni kellett. A Magyar Honvédség keretein belül ugyanis ekkor született meg az egyik legteljesebb és legjobb zászló szabályozás, amit a második világháború után a kommunista rendszer teljesen megszüntetett. Új zászlótípusokat hoztak létre: a kommunista vörös zászló után a szocializmus sajátságos szimbólumai jelentek meg, amelyekben már keveredtek a nemzeti és internacionalista jelképek.

Jelenleg a csapatzászló és a zászlószalag szabályozásáról a 15/2021. (VIII. 11.) HM rendelet a katonai jelképekről és jelzésekről, valamint a Magyar Honvédséghez köthető megjelölésekről és használatuk engedélyezéséről szóló rendelet határoz.

A szabály értelmében a csapatzászló „120 centiméter magas és 140 centiméter széles, műszál alapú fehér szatén anyagú téglalap, mindkét oldal közepén Magyarország címerével, amelyet jobbról cserfaág, balról olajfaág övez.” A csapatzászló, amelyet körbe piros-fehér-zöld farkasfogas pártázattal láttak el, nehézselyemből készül és körülbelül 5-6 kilogramm. Ha megrongálódik vagy egy alakulat új zászlót kap, a katonáknak újra fel kell esküdniük a zászlóra, a régi zászlót pedig a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumba viszik.

És ki adományozhat zászlószalagot?

Bárki, aki felajánl. Természetesen a feliratot előre be kell mutatni. A színét szintén szabályozzák. A korábban említett rendelet alapján a köztársasági elnök egy 17 centiméter széles szatén, piros-fehér-zöld színű szalagot köthet „MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE” arannyal hímzett felirattal. A zászlóanya és a honvédelmi miniszter szalagja 16 centiméter széles szatén, fehérszínű szalag, amelyre „HONVÉDELMI MINISZTERE” feliratot hímeznek arannyal. A Magyar Honvédség parancsnokának szalagja 20 centiméter széles vörös szatén szalag, amelyen arany hímzéssel „MAGYAR HONVÉDSÉG PARANCSNOKA” felirat látható. Zöld színű szalagot pedig bármelyik társkatonai alakulat köthet.

Az interjú elején említett római légiók sasai számos filmekben megjelennek, a zászló, mint erőt sugárzó szimbólum pedig több filmrendezőt is megihletett. Ha hirtelen kéne mondani pár filmet, amelyben szerepelnek e jelképek, melyek lennének azok?

Igen, nagyon sok filmben szerepelnek ezek a jelképek. Ha most ki kéne emelnem párat, akkor a Róma című sorozat és A sas című film jut eszembe, amelyekben a sas, mint „zászló” tűnik fel. De itt kell megemlítenem Ridley Scott Gladiátor, illetve Mennyei királyság című filmjét, valamint Clint Eastwood A dicsőség zászlaja című alkotását. Mindhárom filmben meghatározó látványelemként szolgál a zászló. Az utóbbinál az Ivo Dzsimán történt legendás amerikai zászlófelállítás körül forog a film.

Összegezve elmondhatjuk: a zászló a modern hadviselésben, a modern katonai kultúrában megmaradt jelképnek és jelképhordozónak. Manapság sajnos ritkán láthatjuk díszelegni, mert legtöbbször az állandó őrzési helyén pihen. Pedig – amint olvashattuk – a zászló a hadsereg lelke, e jelkép mutatja meg az országnak és a társadalomnak, hogy igenis léteznek a katonai alakulatok.