Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

CSI Hajmáskér

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. augusztus 8. 13:45

A Magyar Honvédség szervezésében tartottak háromhetes, hadszíntéri helyszínelő beosztásra felkészítő elméleti és gyakorlati kiképzést Magyarországon. A gyakorlat igencsak hangosra sikerült…

1595939751
Hajmáskér. A lőtértoronytól több száz méterre álló két öreg, platós ZiL–131-es teherautó életéből már csak alig egy-két óra van hátra. A végzet már az első ZiL mellett parkol, a „Tűzszerész" feliratot viselő Transporter jármű képében. A teherautó alvázára hamarosan jelentős mennyiségű robbanóanyag kerül, s a megfelelő pillanatban ezek segítségével roncs válik a most még aránylag egyben lévő teherautóból. Persze a tűzszerészek nem véletlenül pusztítják el a járművet úgy és ott, ahol és ahogy ez megtörténik: nemzetközi tanfolyamot segít a szakembergárda és a plasztik robbanóanyag.

Mi maradt meg?

Erről már Babos Sándor főhadnagy, az MH Altiszti Akadémia nemzetközi kiképző alosztályának helyettes vezetője, kiképzőtiszt mesél. A NATO szervezésében megrendezett Weapons Intelligence Team (WIT) tanfolyam speciális szaktudást ad a hallgatóknak, akik a három hét alatt azt tanulják meg, hogy miként kell tevékenykedniük, helyszínelniük egy robbantás, vagy bármilyen fegyver megtalálása esetén. Katonákról és nem rendőrökről beszélünk, így a tanfolyamra érkezőknek nincs ilyen ismeretük.
A nemzetközi tanfolyamra 16 hallgató érkezett, akiket négy csoportba szerveztek. A Magyar Honvédség katonái mellett az amerikai, belga, brit, ír, jordán, lengyel, német, örmény és spanyol résztvevők mindegyike a „nulláról kezdett".

(Írásunkat teljes terjedelmében a Magyar Honvéd magazin augusztus 10-én, pénteken megjelenő számában olvashatják el!)