Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csökkentik a bolgár hadsereget

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2008. február 2. 10:30

Bulgária azt tervezi, hogy körülbelül ötezer fővel csökkenti hadseregének 39 ezer fős állományát, és erőforrásait inkább a külföldi békemissziókban részt vevők kiképzésére összpontosítja – közölte pénteken Veszelin Bliznakov védelmi miniszter.

“Ezer és 9 ezer fő közötti csökkentésről tárgyalunk. E szakaszban még nem tudok pontos számot mondani, de az valószínűleg több lesz az általam említettek összegének felénél – mondta a miniszter újságíróknak a délkelet-bulgáriai Borovecben. – Főként a légi-, a szárazföldi és a haditengerészeti erőknél lesznek létszámcsökkentések."

A tervezet február közepén kerül a kormány elé. Bulgária, amely 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz, 2007 végén eltörölte a kötelező katonai szolgálatot. Miközben a 7,7 milliós ország tartja fenn egy lakosra számítva a legnagyobb haderőt az észak-atlanti szövetségben, hivatásos katonái a legalacsonyabb fizetéseket kapják, havi mintegy 180 euró értékben – tette hozzá a miniszter.

Zlatan Sztojkov, a hadsereg vezérkari főnöke kijelentette, hogy az állomány csökkentése olyan megtakarításokat tesz majd lehetővé, amelyek felhasználhatók lesznek a felszerelés javítására, hatékonyabb toborzásra és a külföldi békemissziókban részt vevő katonák jobb kiképzésére. “Bulgária azt vállalta, hogy szárazföldi erőinek mintegy 8 százalékát – körülbelül 1600 embert – küldi külföldre. Pillanatnyilag nem tudjuk teljesíteni e vállalásunkat."

Jelenleg mintegy 750 bolgár katona szolgál külföldi missziókban, közülük 420 Afganisztánban és 155 Irakban, s eddig 13-an vesztették életüket.