Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csörlőházhoz települt vegyivédelem

Szöveg: Szűcs László |  2009. június 3. 19:20

Nyári vegyivédelmi rendszergyakorlat – hivatalosan így nevezik az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj szokásos, tábori körülmények között végrehajtott kiképzését. A székesfehérvári katonák május utolsó és június első hetét töltik a Várpalota közelében található gyakorlótéren, az úgynevezett Csörlőháznál.

Mint mindig, a vegyivédelmi zászlóalj tábora ezúttal is profi módon kiépített. Az egyetlen bejáratot záró ellenőrző-áteresztő pont előtt álló szerződéses katona szabályosan int felém: „Állj!" Kérdezi, hogy mi járatban vagyok, majd az autó papírjainak ellenőrzése és a járgány tüzetes átvizsgálása után enged csak be a táborba. Igaza van, végül is akár jól álcázott terrorista is lehetnék…

A parancsnoki sátor előtt Szombati Zoltán mérnök ezredes, a zászlóalj parancsnoka már vár rám. Mint mondja: igyekszik időt szakítani, hogy a két hetes kitelepülés ideje alatt minél sűrűben meglátogassa „fiait". No nem azért, mintha nem bízna meg a tábor parancsnokában, de ez a mostani kiképzés a zászlóalj idei egyik legfontosabb kiképzési feladata.

Mégpedig több okból is az. Egyrészt az idei nyári rendszergyakorlat nemcsak a saját állomány számára jó szakfeladat-gyakorlási lehetőség, hanem a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, harmad-, és negyedéves, vegyivédelmi szakos hallgatóinak, illetve a Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola tiszthelyettes hallgatóinak is. Számukra ugyanis a tanulmányai gyakorlati felkészítésének része volt a mostani kitelepülés.

Készenléti szolgálatba állnak

1595887829
A másik ok, ami miatt kiemelkedő kiképzési feladat a mostani rendszergyakorlat, hogy a vegyivédelmi zászlóalj állományából hamarosan készenléti szolgálatban lép a NATO Reagáló Erők 13. váltásába (NRF–13) felajánlott ABV – vagyis atom, biológiai és vegyi – felderítő szakasz. És a mostani tábori körülmények közötti kitelepülés felkészítésük egyik utolsó mozzanata. Ezt már csak a június 17–18-án végrehajtandó ABV riasztási-, és értesítési rendszergyakorlat követi, amelynek során valós sugár felderítési feladatokat is végrehajtanak a NATO készenléti szolgálatba készülő szakasz tagjai.

Ezen alegység egyébként öt ABV-felderítő és egy logisztikai rajból áll. Minden felderítő raj egy VSBRDM-2M típusú vegyi-sugár felderítő gépjárművel rendelkezik. A 22 székesfehérvári katona a tervek szerint július 1-jén lép készenléti szolgálatba, s ez a feladat 2010. január 5-ig tart. És egy esetleges riasztás esetén, öt napon belül el kell tudni indulniuk a világ bármely pontjára.

– A nyári rendszergyakorlat másik kiemelt célja, hogy a már beosztásban lévő, ám még pályakezdő fiatal tisztek és tiszthelyettesek egy esetleges valós helyzetet a legjobban megközelítő körülmények között gyakorolhassák szakfeladataikat – mondja Szombati ezredes, aki hozzáteszi azt is, hogy a csörlőházi kitelepülés egyben felkészülés az őszi, Bevetési Irány 2009 gyakorlatra is. Hiszen pillanatnyilag is készül feladataira a Bevetési Irány gyakorlatot végrehajtó zászlóalj harccsoport ABV támogató szakasza. Éppen ezért a mostani kitelepülés során már az erőszakos vízi átkelés vegyivédelmi feladatait is gyakorolják – igaz sajnos víz nélkül. Mivel a vízi átkelés az egyik legfontosabb feladata a Bevetési Irány 2009-nek.

Új eszközökre várva

Szombati ezredestől megtudom: a nyári rendszergyakorlaton szerették volna elkezdeni az új vegyivédelmi

1595887830
technikai eszközök csapatpróbáját is, ám ezek az eszközök különböző okok miatt még nem érkeztek meg a zászlóaljhoz. A BTR–80 típusú harcjármű alvázára épített vegyi-sugár felderítő jármű, azaz a VSBTR ugyanis sokkal jobb képességekkel rendelkezik, mint a jelenleg rendszerben lévő VSBRDM–2M. Egyrészt nem benzinnel, hanem gázolajjal működik, amely NATO norma, másrészt pedig a belső tere is sokkal nagyobb, mint a jelenleg rendszerben lévő felderítő harcjárműnek. Emiatt a VSBTR-ben egyebek mellett megvalósítható lesz az a vegyi azonosító képesség, amely a jelenlegi eszközökben csak korlátozottan áll a katonák rendelkezésére.

Emellett a személyzet, a járműben lévő eszközökkel képes lesz az öt legalapvetőbb biológiai kórokozó kimutatására is, sőt mivel a VSBTR úgynevezett légzőkészülékkel is felszerelt, lehetővé válik a zárt és oxigénhiányos objektumok felderítési is. Ezen munkákat eddig nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudták a vegyivédelmi katonák elvégezni. Ugyancsak előnye az új harcjárműnek, hogy a kezelő állomány szakanyagait, tartalék védőeszközeit, valamint a fedélzeti és hordozható eszközök készleteit is fel lehet málházni a VSBTR-re.

– Az új típusú járművel egy újabb NATO szabványt is teljesíteni tudunk. Ez előírja, hogy a szennyezett területek megjelölésére szolgáló, különböző színű zászlókon az előírt jelrendszerrel tüntessük fel egyebek mellett a szennyező anyag típusát és a szennyezés mértékét is. A jelenleg rendszerben lévő VSBRDM–2M viszont csak kívülről tudja kilőni a jelölő zászlókat, azaz ezen adatok feltüntetése jelenleg nem lehetséges. A VSBTR-ből viszont e zászlókat bentről, a járműből helyezi ki a személyzet – mondja Szombati Zoltán ezredes, hozzátéve: e BTR-ekből összesen négy érkezését várják az alakulathoz, s ha minden jól megy, akkor még ebben a hónapban át is vehetik őket.

1595887830
A vegyivédelmi zászlóalj parancsnokával ezt követően egy másik, várva várt új technikai eszközről, a mentesítő konténerről beszélgetünk. Elvileg még ebben az évben meg kell érkeznie a két darab technikai és az egy személyi mentesítő konténernek, valamint az ezekhez tartozó mentesítőanyag-szállító konténernek is. Utóbbi egyébként magyar fejlesztésű és speciális felépítésű, hiszen a mentesítésre használt különböző vegyületek veszélyes anyagnak számítanak, s így szállításukra is külön szabályok vonatkoznak.

A mentesítő konténerekkel egyébként a zászlóaljnál rendszerbe lévő, közel negyven éves, FMG¬–68-as, folyadékos mentesítő gépjárműveket szeretnék kiváltani. Amelyek, bár megfelelő karbantartás mellett egyszerűen elnyűhetetlenek és szeretik is őket a katonák, mégis megérettek már a nyugdíjazásra. A konténerek előnye még az is, hogy téli időjárási körülmények között is alkalmazhatók. Ellentétben a zászlóalj által jelenleg használt mentesítő konténerrel.

A konténerekhez hasonló képességekkel rendelkeznek azok az úgynevezett felderítő utánfutók, amelyek a 2. támogató század három szakaszánál szeretnének rendszerbe állítani megérkezésük után. Ezek az eszközök alkalmasak lesznek egy zászlóalj alegységeinek részleges mentesítésére.

Kék füst, sárga füst

A beszélgetés közben megérkezik Miklovich János alezredes, a vegyivédelmi zászlóalj törzsfőnöke, a tábor parancsnoka, aki eddig a terepen ellenőrizte az alegységeket. Mint elmondja a mostani, két hetes kitelepülés egy kiképzési folyamat része, amely még tavaly ősszel, a várpalotai MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) szimulációs központjában, egy számítógéppel támogatott parancsnoki és törzsvezetési gyakorlattal indult. Ezt követte a februári, úgynevezett téli rendszergyakorlat, amelynek során a válságkezelés ABV-támogató feladatait gyakorolták a vegyivédelmi katonák. Jelenleg pedig a válságkezelést követő, békekikényszerítő műveletekből adódó vegyivédelmi szakfeladatok végrehajtása a legfontosabb teendő. Ennek egy része – a Bevetési Irány 2009-re készülve – az erőszakos vízi átkelés ABV-biztosítása.

Pillanatnyilag egyébként éppen egy csaknem kétnapos, egybefüggő feladat végrehajtás zajlik a Csörlőház

1595887831
környéki gyakorlótéren – meséli Miklovich alezredes, miközben egy Mercedes katonai terepjáróval igyekszünk megközelíteni a „dolgozó csapatokat". Az összkerék-meghajtású jármű nagyokat „pattog" az esővíz által megtépázott murvás erdei utakon, gyakran méter mély árkokat kerülgetünk, mire megérkezünk a vegyi-sugár figyelő őrshöz. A VSBRDM–2M járműben lévő három katona útvonal-felderítést hajt végre: a sárga zászlóval megjelölt „szennyezett terepszakaszt", a járműből kiszállva, kiképzési védőruhába öltözve vizsgálják át, és speciális műszerrel állapítják meg, milyen veszélyes anyaggal szennyezett. E veszélyes anyagot most kék és sárga színű füst imitálja.

Néhány kilométerrel távolabb, a kiépített mentesítő helyen a szennyezett terepszakaszról visszatért technikai eszközök mentesítését végzik. Ezúttal még a jól bevált FMG-kkel, ám Miklovich őrnagy bízik benne, hogy a jövő évi téli tábori kitelepülésen már a konténerek használatát és kezelését gyakorolhatja az állomány. A személyi mentesítő helyen pedig a szennyezett területhez közel lakó „civilek" mentesítését-fürdetését végzik el a székesfehérvári katonák. Ez a feladat ugyancsak része a vegyivédelmi teendőknek.

A táborba visszafelé tartva megtudom azt is, hogy vegyivédelmi katonák nagyon szeretik ezeket a kitelepüléseket, hiszen nagyon sok olyan feladatot végre tudnak hajtani, amit laktanyai körülmények között nem. Ráadásul a nyári rendszergyakorlaton nemcsak a valós biztosításban résztvevő logisztikai állomány települ ki, hanem a szakácsok is. Akik minden nap háromszor, ínycsiklandozó étkekkel lepik meg a katonákat. A mai ebéd is nagyon finom. Gulyáságyúban főtt lebbencsleves és tejfölös tokány rízzsel. Már csak ezért is megérte kijönni a Csörlőházhoz…

1595887831
 

1595887831
 

1595887832
 

1595887832
 

1595887833
 

1595887833
 

1595887833
 

1595887833
 

1595887833
 

1595887834
 

1595887834
 

1595887834
 

1595887834
 

1595887834
 

1595887835
 

1595887835
 

Fotó: Szűcs László