„Kiráz a hideg, ha beindul az autó”

A műhelybe érkezve érdekes látvány fogad: a Nissan versenyautó félig szétszedve, állványon vár a javításra. Van is mit javítani, hiszen az autó a csapat második versenyén felborult – ennek ellenére a Rábaköz-kupán a közvetlen élmezőny tagjaként így is az ötödik lett. A Dream Team tagjai egytől-egyig rajongva mesélnek a versenyautóról, annak szereléséről, a csapatról, versenyekről, Benyó Miklósról és Keresztes Péterről is.

„Beadtuk a jelentkezésünket a pályázatra, igaz, akkor még nem igazán tudtuk, mire számíthatunk" – meséli Bálint Zoltán zászlós, pilóta. „Kiválasztottak tízünket, majd végül hatunkat. Az első fordulóban kommunikációs készségfelmérésen kellett részt vennünk Héder Barnával, aztán egy bizottság előtt kellett megfelelnünk. Ezt követte a szakmai aktivitás, majd navigációs és vezetéstechnikai felmérés. Utána mentünk egészségügyi, majd pszichológiai vizsgálatra, végül pedig kihirdették a csapattagok neveit"- mondja Zoli, aki egyébként 1993-98 között a Magyar Honvédség Gépjárműtechnikai Honvéd Szakközépiskolában tanult, 1998-tól Kecskeméten, Pécsett, illetve 2004-től Kaposváron teljesít szolgálatot hivatásos katonaként.

„Már az első időszaktól kezdve ide járunk a hernádi műhelybe. Ez a kocsi annak idején, Ócsán jó állapotban volt; lefújva, összerakva, de még nem volt versenyre felkészítve. Szóval szétszedtük, átnéztük, újra összeraktuk, versenyképessé tettük"- meséli Zoli, aki azt is elárulta, ezt követően kezdődtek meg a képzések, majd őt választották pilótának.

Zoli jól emlékszik arra, hogyan választották ki pilótának. „Benyó Miklós sportszakmai igazgatót kérték fel, hogy foglalkozzon velünk – ő mérte fel a képességeinket. Volt néhány széria Nissan Navara, az egyikbe beültünk Mikivel – akkor még hó is volt. Jártuk a környező utakat, Miki pedig adta sorra a tanácsokat és egy idő után körvonalazódott, kinek milyen képessége van."

A fiatal pilóta a Nissanról csillogó szemekkel mesél: „Kiráz a hideg, ha beindul az autó és mehetek vele. Ez egy nagyon jó kis autó, nekem ez a csúcs. Teljesen másképp kell vezetni, mint egy utcai autót, más ritmust és vezetési stílust kell felvenni. Miki nagyon sokat segített, hogy belerázódjak – ami szerintem elég jól sikerült, hiszen az első versenyen hetedikek, a másodikon ötödikek lettünk, ez még akkor is jó eredmény, ha volt egy kis borulásunk – ez viszont benne van a sportban."

Zoli arról a bizonyos borulásról bosszúsan nyilatkozik. Mint mondja, nagyon dühítő volt a helyzet: „Olyan helyen borult az oldalára az autó és olyan terepen mentünk végig, ahol sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Tudni kell, hogy magasak az autók és könnyen felborulhatnak – nekem pedig ezt szoknom kell. Ahogy az oldalán csúsztunk, egyszer csak elakadt és felborult a kocsi. Ellenben az az igazság, hogy akik mögöttünk jöttek, lehet, hogy meg is előztek volna, a borulásunktól függetlenül is valószínűleg utolértek volna, hiszen jól vezettek. Az előttünk levő autó is más dimenzió – nekik is afrikai autójuk van. Erős volt tehát a mezőny"- elemzi az eseményeket a zászlós, akit mikor a 2010-es Dakarról kérdezem, azt mondja: „Még messze van Dakar, így inkább a közelgő magyar bajnokságokra koncentrálunk. A Dakaron a legfontosabb a célba érés, itt viszont sokkal feszítettebb a tempó, sokkal hátrébb tud végezni az ember, tehát nyomni kell a gázpedált. A Dakaron az autóra vigyázni kell. Itt egy 80-90 km-es szakasz után az autót beviszik a szervizbe és átnézik. Egy 500 km-es szakasz után természetes, hogy jobban át kell vizsgálni a kocsit. Amikor 90-100 km-t koncentrál az ember erőltetett sebességgel, elfárad. 500 km-re- fel kell készülni."

Gazdag Ákos szakaszvezető szintén nagyon lelkesen mesél a csapat eddigi sikereiről. Az eredetileg autószerelőnek tanult férfi a MH 93. Petőfi Sándor Vegyvédelmi Zászlóalj szakaszvezetője volt, ahol harc-és gépjárművezetőként tevékenykedett.

„Miután az iskolát elvégeztem, azonnal beálltam sorkatonának, ami nagyon meghatározó élmény volt, mivel pont abban az évben (1999-ben) voltam Kalocsán, mikor az agyhártyagyulladásban szenvedőket karanténba zárták. Kemény időszak volt"- meséli Ákos. „Miután leszereltem, egy év múlva visszamentem szerződéses katonának"- teszi hozzá. Ákos szerint sok mindent kell még a csapatnak tanulni, de így is elégedettek lehetnek az eredményekkel: „A magyar bajnoki futamokon igencsak meg lett fiatalítva velünk az átlagéletkor. Először furcsán is néztek ránk a „nagy öregek". De most már fel tudunk mutatni eredményeket."

Ákos úgy fogalmaz: általában nyugalomban telik az idő a szervizparkban, de ha megérkezik az autó, akkor mindenki elkezd izgulni. „Persze, mindig hamar megvagyunk a munkával, és megint megnyugszunk. Sokszor váratlan feladatok jönnek elő, és gyorsan kell őket megoldani, a szervizidő pedig adott, nem csúszhatunk ki."

A fiúk a műhelyben gyakran teljes munkaidejüket eltöltik, naponta, adott esetben hétvégén is dolgoznak az autókon: „Volt, hogy este 10-kor mentünk el a hernádi műhelyből, főleg az első verseny előtt történt ez, hiszen az autónk felkészítése, a pakolás, és az utolsó simítások időt vettek igénybe"- mondja a szakaszvezető, aki úgy fogalmaz: addig próbálja élvezni a Dream Teamben töltött időt, amíg csak lehet. „Óriási élmény, hogy a szervizparkban olyan emberek jönnek oda kezet fogni, akiket maximum a pálya széléről, esetleg tévében láttam. Magyarország legjobb „dakarosával" együtt dolgozni pedig még remekebb dolog."

Halmai Gábor szakaszvezető volt sorkatona, majd civil árufuvarozó, később -2006-tól- szerződéses katona. „Szolnokon az MH 86. Helikopter Bázison szolgáltam, mint gépkocsivezető. Nagyon szerettem az ottani parancsnokaimat, kollegáimat, a gépeket, szerettem a munkámat. A honvédségben azt szeretem, hogy hagyják az embert érvényesülni"- mondja Gábor, majd úgy folytatja: „A főnököm mutatta meg a pályázatot, én pedig azonnal eldöntöttem, jelentkezem. Megírtam a szakmai önéletrajzom, a motivációs levelet és beadtam. Nagyon örültem, mikor felhívtak, hogy meg kell jelenni."

Gábor azt mondja, a verseny azért különbözik a hagyományos műhelyszereléstől, mert ott adott pillanatban kell megoldani a problémákat. „Lehet, hogy egy kis műanyagkötözővel meg tudunk oldani egy problémát, amit a szerelőműhelyben több napon keresztül javítanának. Szerintem azért is jó a szerviz, mert az ember kreativitását erősíti – sokszor el kell felejtenünk azt, amit eddig tanultunk, és használni kell a fejünket. Mérlegelni kell, melyik hiba a fontosabb, melyik az, amelyik még úgy maradhat"- mondja Gábor.

A csapat következő versenye Romániában lesz. „Most kasztnizunk, finomítunk. Az autó könnyen levetkőzik versenynél, a bukkanók, a sziklák miatt. Most felöltöztetjük, elhárítjuk a hibákat", teszi hozzá Gábor a verseny ismertetéséhez, és elárulja, a legjobban a terepen való vezetést szereti. „Úgy érzem, hogy fekszik is nekem, és ha vezetek, teljesen ki tudok kapcsolni. Nem gondolok semmi másra. Olyan vagyok, mint egy kisgyerek, aki megkapta a játékszerét."

Szenáki László főtörzsőrmester, hivatásos katona szolgált a Sínai-félszigeten, Irakban és Afganisztánban is. Jelenleg rajparancsnok a kecskeméti 59. Szentgyörgyi Dezső repülőbázison. Eredeti szakmája finommechanikai és automatika technikus, biztonságszervező lövész. Régóta rajong az autókért. „Volt egy jó barátom, akikkel rali autókat és cross motorokat építettünk. Aztán 1996-ban sorkatona, majd hivatásos lettem. Háromszor voltam misszióban: a Sínai-félszigeten katonai rendőr voltam, Irakban a Mozgáskoordinációs központban voltam parancsnokhelyettes, Afganisztánban pedig csoportparancsnok voltam a Tartományi Újjáépítési Csoportban. Most pedig összekötöttem a kellemest a hasznossal", mondja nevetve Laci, akinek élete szintén nagymértékben megváltozott, ahogy a Dream Team csapatába került.
„A kecskeméti repülőtéren őrparancsnok voltam – ez azt jelentette, hogy négy nap szabadnapom volt és egy napot dolgoztam. Jelenleg minden reggel fél nyolctól már itt vagyok a műhelyben, a hétvégék sem nagyon szabadok, de ezek mind-mind kellemes elfoglaltságok." Laci egyébként is szerencsés helyzetben van: Kecskeméten lakik, így neki a legkönnyebb az utazás Hernádra – a többiek az ócsai katonai bázisról járnak be a műhelybe dolgozni.

„Nemcsak Zoli és Barnabás (a pilóta és a navigátor – a szerk.), hanem az egész szervizcsapat a lehető legtöbbet nyújtotta ahhoz, hogy elérjük a jó eredményt a versenyen. Mindennek az lenne a megkoronázása, ha eljuthatnánk Dakarba – bízom benne, hogy ott leszünk és helyt tudunk állni. Nekem nagy kihívás, hogy itt teljesítsek a lehető legjobb tudásom szerint olyan feladatokban, amik számomra eddig ismeretlenek voltak"- mondja Laci.

Honfi Barnabás zászlós, civil autóvillamossági szerelő, majd 1994-től a MH Taszáron, 2005-től pedig Kaposváron hivatásos katona. Később a MH Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Logisztikai beosztott gépjármű villamosság szerelője, no és jelenleg a csapat navigátora. „A kezdetekkor mindenki mindent csinált, aztán a folyamatos munka során úgy tűnt, koromnál fogva viszonylag nyugodtabb vagyok a többieknél, így azt gondolták, alkalmas lennék erre a feladatra. Ócsán, a versenyen jelentették be, hogy én leszek a navigátor. Előtte még soha nem csináltam ezt – nyilván autót már vezettem, de terepen, versenyen nem vezettem, nem is navigáltam"- meséli Barnabás, aki Taszáron döntötte el, hivatásos katona lesz. „Az ottani főnököm kérdezte meg tőlem, mit szólnék hozzá, ha hivatásos katona lennék, én pedig igent mondtam. Hozzá kell tennem, burokban éltem Taszáron – végig a javítóműhelyben voltam, amíg Taszárt be nem zárták. Zárt közösség volt a mienk, a honvédség egyik leglazább bázisa volt. Mindenki ismert mindenkit. Amikor az amerikai katonák odajöttek, akkor még inkább leépítették a létszámot. Ma bárhova is megyek az országban, mindenhol találok olyat, aki ott szolgált. Utána Kaposvárra mentem, a Logisztikai Ezrednél dolgoztam, és ott is jó dolgom volt", mondja a navigátor, és hozzáteszi, mindegyik munkáját nagyon szerette. „Én a honvédségnél nem tudok rossz munkahelyet említeni – ha valaki azt mondja, az övé rossz, nézzen körül civilben. Ilyen javítóműhely pedig – ahol most vagyunk- még a honvédségen belül sem sok van. De ez persze más, hiszen más szemléletet képvisel."

Vajon egy ilyen álommunkahelyen milyen stressz érheti a dolgozókat? – teszem fel a kérdést, Barnabás pedig nevetve annyit felel: „Vannak velünk szemben elvárások természetesen. Munkahelyi stressznek számít például az, hogy az autónak készen kell lennie a verseny előtt."

Borisz György törzsőrmester harci járműszerelő, 2001-2002 között a Magyar Honvédség Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolában tanult, majd Szentendrén teljesít hivatásos katonai szolgálatot. „2001-ben az egyik barátom rábeszélt, hogy jelentkezzünk katonának. Igaz, az alapvégzettségem hentes, aztán felvettek szerelőnek. Egyébként világ életemben szereltem, mindig, mindent. Szeretem ezt a szakmát, nem bántam meg, hogy váltottam. Persze, egy harci jármű teljesen más, mint egy versenyautó, de sokban hasonlít is egymásra a kettő."
Gyuri az utolsó versenyről azt mondja: „A legjobb része a hétvégének az volt, mikor szombat este megtudtuk, hogy nem is ötödikek vagyunk, hanem negyedikek, mert az előttünk levőt megbüntették. Barnával arról beszéltük, hogy meg kellene tartani a pozíciót, csak sajnos közbejött a borulás. De azt gondolom, ezzel az ötödik hellyel sincs gond, tökéletes helyezés második versenyen."

Hogy mi lesz akkor, ha vége lesz a Dream Team-beli pályafutásnak, Gyuri azt mondja: „Többen vissza akarnak menni eredeti beosztásukba. Én is azt tervezem, hogy visszamegyek Szentendrére. Egy másik lehetőség szerint oktatni fogjuk a szerződéseseket vezetéstechnikára – én ezt nagyon szívesen fogom csinálni – ahogy már Szentendrén is elláttam ilyen típusú feladatokat."

fotók: Dream Team/Galovtsik Gábor