Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Damaszkusz együttműködik Brahimival

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2012. augusztus 24. 17:29

Szíria együttműködik Lahdar Brahimivel, az ENSZ és az Arab Liga új Szíria-ügyi különmegbízottjával, hogy minél előbb elindítsák „a nemzeti párbeszédet” – jelentette ki augusztus 23-án, csütörtökön Fejszál Mekdad külügyminiszter-helyettes.

Mekdad, aki a „külföldi beavatkozást" nevezte a szíriai válság fő okának, felszólította Brahimit, lépjen fel aktívan azokkal szemben, „akik nem akarják a válság megoldását, és mindenekelőtt azokkal szemben, akik a terroristákat, a szélsőségeseket és a szalafistákat pénzelik és felfegyverzik".

Eközben országszerte folytatódtak a harcok. A felkelők közlése szerint a kormányerők nehéztüzérséggel, harci gépek és harckocsik támogatásával ostromolták az ország északi részén fekvő Aleppó számos negyedét. Összecsapások alakultak ki a várostól 30 kilométerre lévő Menag katonai repülőtér közelében is, ahonnan az Aleppót bombázó gépek felszállnak.

Damaszkuszban a kormányerők aknavetőkkel lőtték a lázadók állásait. A kormánykatonák harckocsikkal támadták Daraját, a főváros egyik elővárosát, ahol 15 ember meghalt és mintegy 150 megsebesült.

1595940616
A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja civilszervezet szerint csütörtökön az esti órákig több mint hatvanan vesztették életüket a harcokban, köztük 49 civil.

A szervezet azt állította, hogy 2011 március közepe óta 24 495 ember halt meg erőszakos cselekményekben Szíriában. Összesen 17 281 civilt öltek meg a több mint 17 hónap alatt, közöttük a lázadók mellett fegyvert fogó polgári személyeket. Rajtuk kívül 6163 katona és 1051 dezertőr halt meg. Az adatokat független forrásból nem lehet ellenőrizni.

A szíriai harcok következményeként Libanon északi nagyvárosában, Tripoliban is folytatódtak a fegyveres összecsapások az ottani szunniták és alaviták között; egy ember vesztette életét, ketten pedig megsebesültek. Az előbbiek ellenségei az Aszad-rezsimnek, az utóbbiak pedig támogatják. A négy napja tartó összetűzésekben eddig tíz ember lelte halálát, mintegy százan sebesültek meg.

Ankarában amerikai és török katonai szakértők, titkosszolgálati tisztségviselők ültek asztalhoz, hogy valamiféle mechanizmust dolgozzanak ki a szíriai válság következményeinek kezelésére. A munkacsoport célja, hogy összehangolják a katonai, hírszerzési és politikai válaszokat a „legrosszabb forgatókönyv" esetére is. Emellett a két ország azt is meg szeretné előzni, hogy Szíria olyan fegyveres mozgalmak menedékhelyévé váljon, mint a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vagy az al-Kaida.

A kínai külügyminisztérium csütörtöki közlése szerint Peking 30 millió jüan (3,7 millió euró) értékű humanitárius segélyt szállít a Jordániába, illetve Libanonba menekült szíriaiaknak.