Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legváratlanabb helyzetekre is felkészültek

Szöveg: Galambos Sándor |  2012. augusztus 24. 16:15

„Meggyőződtem róla, hogy a kontingens személyi állománya kiválóan felkészült a feladatra, nyugodt szívvel engedem ki őket a műveleti területre” – értékelte az MH Tartományi Újjáépítési Csoport tizenharmadik váltásának zárógyakorlatán látottakat Domján László vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka Táborfalván.

1596729854
A zárógyakorlatot augusztus 22-én megtekintette Domján László vezérőrnagy. Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka elismeréssel szólt a látottakról.

„Megállapítottam, hogy mind az adminisztratív, mind a műveleti és egyéb más katonai követelményeknek a kontingens felkészültsége megfelel. Tapasztaltam azonban néhány kisebb hiányosságot is az egyes feladatok végrehajtása során, ezeknek a mozzanatoknak elrendeltem a megismétlését. Itthon, Magyarországon kell felkészülni a missziókban esetleg előforduló konfliktushelyzetek kezelésére, a begyakorolt fogások, intézkedések kialakítására, amelyek a műveleti területen már rutinszerűen működnek majd. Az ismereteknek ez a szintje adott esetben akár életet is menthet" – mondta az MH ÖHP parancsnoka.

Dr. Ruszin Romulusz ezredes, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj parancsnoka, a gyakorlat vezetője a honvedelem.hu-nak elmondta: a kontingens jól felkészült, kiváló szakmai ismeretekkel rendelkező katonákból áll, akik szinte valamennyien szolgáltak már Afganisztánban, ismerik a terepet, az országot, a kinti viszonyokat. Ennek köszönhetően a felkészítésükre sem kellett annyi időt fordítani, mint a PRT korábbi váltásainak tagjai esetében.

1596729854
A több mint százfős magyar misszió fő erejét az MH 25. Klapka György Lövészdandár és az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj katonái adják, akik a tervek szerint szeptemberben indulnak az afganisztáni Baghlan tartományban lévő Pol-e Khomri-ba. A kontingens kijelölt parancsnoka Sipos Antal ezredes, az MH 25. Klapka György Lövészdandár törzsfőnöke.

A misszió katonáinak felkészítése négy héttel ezelőtt, a fontosabb beosztású személyek felkészítésével kezdődött, a táborfalvai kiképzőbázisra augusztus 6-án települtek ki. Felépítették az afganisztáni bázis kicsinyített mását és a kinti napirend szerint éltek: biztosították a tábor védelmét, jelenlétfenntartó járőröket küldtek ki, felderítéseket, információgyűjtést végeztek, és természetesen több „támadás" is érte a magyar kontingenst.

A szolgálatokat, a szabályokat és a „papírmunkát" is az Afganisztánban elvártak alapján szervezték meg, igyekeztek minden olyan váratlan helyzetre felkészülni, ami a külszolgálat során előfordulhat.

Fotó: A szerző felvételei

További képekért kattintson galériánkra!