Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Diadalmenetben

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. április 10. 7:24

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc legdicsőségesebb fejezete a küzdelem második évének tavaszán íródott. Április végére a honvédsereg a Tisza vonala mögül előrelendülve visszavívta az ország nagy részét, s készülhetett a főváros, Pest-Buda felszabadítására. Bár az áhított cél, a császári-királyi főerők megsemmisítése nem valósult meg, ez az időszak joggal került arany betűkkel hadtörténelmünk lapjaira.

202404_Magyar_Honvéd_magazin_borító

A kápolnai vereséggel a honvédsereg első ellentámadási kísérlete kudarcba fulladt. Az 1849. február 26–27-én lezajlott csatának (illetve az egy nappal későbbi mezőkövesdi ütközetnek) azonban akadt egy ennél súlyosabb következménye is: a hadtest- és hadosztályparancsnokok bizalma végképp megrendült a fővezérben, Henryk Dembinski altábornagyban, aki ráadásul hadműveleti terveibe sem volt hajlandó beavatni beosztottjait.

Ebben a helyzetben tartani lehetett attól, hogy a hadsereg szétesik, fegyelmezetlenné válik. A kápolnai csata kimenetele ugyanis nem a honvédek vagy az alárendelt parancsnokok felkészültségén múlott; a vereségért egyértelműen a fővezért terhelte a felelősség, aki a rendelkezésére álló erőket nem tudta időben a megfelelő helyre juttatni. Dembinski tehát alkalmatlannak bizonyult az összpontosított honvédsereg vezetésére, ez pedig egész egyszerűen aláásta a katonák morálját.

Tisztek zendülése

A magyar parancsnoki kar mindinkább úgy látta: ha a fővezért nem lehet rákényszeríteni arra, hogy változtasson hadvezetési stílusán, és vegye figyelembe a helyi viszonyokat jobban ismerő embereinek véleményét, akkor el kell távolítani. A korabeli közhiedelem szerint Görgei Artúr, Klapka György, illetve az engedetlen magyar tisztek a becsületben megőszült lengyelt méltatlanul megfosztották a fővezéri címtől. A valóságban ugyanakkor egészen másként zajlottak le az események.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 12-én, pénteken megjelenő számában!