Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Doktoravatás és kitüntetések a Magyar Tudomány Ünnepén

Szöveg: Zavodnyik Blanka | Fotó: Szilágyi Dénes |  2020. november 9. 9:33

Doktori és habilitált doktori okleveleket, valamint egyetemi elismeréseket is átadtak a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett szenátusi ülésen, a napokban Budapesten.

1_unnepi_szenatusi_ules_2020_11_05-2

Az ünnepi rendezvényen az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács döntése alapján négy PhD doktori és két habilitált doktori oklevelet adtak át, valamint díjazták az egyetemen kiemelkedő munkát végző oktatókat, kutatókat és munkatársakat. „A Magyar Tudomány napjának időpontját a híres Széchenyi-féle felajánláshoz köti a jogszabály, amely felajánlásnak és az ahhoz hasonló önzetlen cselekedeteknek köszönhető, hogy ma itt vagyunk, és a tudományt ünnepeljük" – hangsúlyozta köszöntő beszédében Koltay András. Az NKE rektora arról is szólt, hogy a történelmi múlttal terhes és gazdag örökség folytatóiként a kitüntetetteknek felelőssége van abban, hogy a jövő generációjának utat mutassanak. A most fokozatot szerzettek egy szimbolikus mérföldkőhöz értek, „mely nem valaminek a zárása, hanem valaminek a kezdete, s most itt a lehetőség, hogy bizonyítsák a világ számára, hogy megszerezték azt a kvalifikációt, amely doktorrá és a tudomány elismert emberévé avatja őket” – fogalmazott Koltay András, aki azt kérte az avatottaktól, hogy „több legyen a fejükben a megválaszolandó kérdés, mint a megtalált válasz”.

2_unnepi_szenatusi_ules

Az ünnepi szenátusi ülésen Papp Tekla, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke mutatta be a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új PhD- és habilitált doktorait. Az avatottak nevében szóló Fischl Vilmos válaszbeszédében arra kérte a doktori fokozatott szerzett hallgatókat: úgy használják fel megszerzett tudásukat, „hogy érezni lehessen mögötte mindig az embert is.” Idén ősszel Aggod-Fekó Adrienn Katalin, Berecz Antónia Klára, Kovács Zoltán alezredes és Sztankai Krisztián őrnagy szerzett PhD doktori fokozatot, míg Fischl Vilmost és Tóth Bencét habilitált doktorrá avatták.

Az ünnepség második részében egyetemi elismeréseket adtak át. Rektori kitüntető oklevelet vehetettek át: Orbán Anna Mária, Téglásiné Kovács Júlia, Tóth Zsuzsanna, Gyenes Éva Márta, Kocsisné Török Katalin és Kozák Péter.

Egyetemért Emlékérem elismerésben részesültek: Bognár László nyugállományú rendőrdandártábornok, Móró Lajos, Pálffy Ilona, Redl Károly, valamint Szlávik Lajos.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Aranyérme elismerést Katona Klára, Resperger István ezredes és Szenes Zoltán nyugállományú vezérezredes kapta meg. Címzetes docensi címet vehetett át Gáva Krisztián, Bodnár Gáspár, Degré András és Lovas Attila. Címzetes egyetemi tanári címet kapott Czuprák Ottó nyugállományú ezredes, míg magántanári cím elismerésben Tóth Tibor és Szabó Sándor András orvos ezredes részesült.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szenátusának döntése alapján Professor Emeritus címet kapott Óvári Gyula, valamint 75. születésnapja alkalmából az egyetem Hadik-szablyát ajándékozott Finszter Géza nyugállományú rendőr ezredes részére.