Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egy század volt – kettő lesz

Lendületben a sportszázad

Szöveg: honvedelem.hu / Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Nagy Gábor |  2024. január 17. 21:43

Közel kétszáz sportoló csatlakozott a Magyar Honvédség Sportszázadához, akik a versenysport mellett hamarosan önkéntes tartalékos katonaként teljesítenek szolgálatot. Így nemcsak a pályán, hanem a Magyar Honvédségben is szolgálhatják hazájukat.

A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportügynökség tavaly újabb pályázatot hirdetett az MH Sportszázadhoz való csatlakozásra. A pályázatra olyan, 18. életévüket betöltött sportolók jelentkezését várták, akik a tárgyévben, vagy az elmúlt két évben a hazai bajnokságokban érmet szereztek.

A tájékoztató első napján, január 17-én, szerdán több, mint nyolcvanan jelentek meg, hogy meghallgassák az új századra vonatkozó tájékoztatókat. A regisztrációt követően a leendő katonák ruhapróbán, majd pedig pszichológiai és üzemorvosi vizsgálaton vettek részt.

Krizsán Szabolcs százados, az MH Sportszázad parancsnoka elmondta: a században szolgáló katonák egyfajta hidat képeznek a honvédség és a társadalom között.

IMG_4506

„Az MH Sportszázadon keresztül a honvédelmi tárca a jelentkezők számára kettős életpályát biztosít, melynek részeként önkéntes tartalékos katonaként a Magyar Honvédség állományában teljesítsenek szolgálatot abban a vármegyében, amelyben életvitelszerűen élnek és sportolnak” – emelte ki a századparancsnok. Hozzátette: mivel a század az egész országban jelen van, így a jelentkezők a csatlakozás után is az eddig megszokott lakóhelyükön és egyesületükben folytathatják tovább sportpályafutásukat.

Kiemelte, a tavaly meghirdetett határidőig 219-en jelentkeztek, akik közül 182-en kezdhették meg szolgálatukat a Magyar Honvédségnél.

„A jelentkezők az alapkiképzés után önkéntes tartalékos szolgálatot látnak majd el, ennek keretében aktívan részt vesznek a toborzásban, valamint a honvédelmi nevelésben is” – tette hozzá Krizsán Szabolcs.

IMG_4534

A regisztrációt követően Bozó Tibor nyugállományú altábornagy megnyitójában elmondta: még 2017-ben merült fel a gondolat, hogy olyan sportolók is szolgáljanak a honvédségben, akik kiemelkedő eredményeket érnek el itthon és külföldön. Kiemelte, hogy az MH 2. Sportszázad megalakulásához vezető út fontos állomása a mai. A tervek szerint a jelentkezők március 1-jén öltik magukra az egyenruhát.

Balogh Vivien nyíltvízi úszó elmondta: azért választotta a sportszázadot, mert itt önkéntes katonaként szolgálhatja a hazáját. Mint fogalmazott, a haderő a sport utáni élethez is jó alapot biztosít.

IMG_4502

Fekete Ádám olimpikon kenust kiskora óta érdekli a Magyar Honvédség. „Az MH Sportszázad nyújtotta lehetőség azért is egyedülálló, mert nem csak az aktív sportolói pályafutás közben kapunk támogatást, hanem utána katonaként is szolgálhatjuk a hazát. Ez nagy biztonságot nyújt nekünk és további motiváló erőt is ad” – hangsúlyozta.

Dr. Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: a század nagy segítség a sportolóknak, hiszen a versenysport mellett lehetőséget teremt arra, hogy megalapozzák az azutáni életüket is. Hozzátette: a századnak köszönhetően a legjobb magyar sportolóknak lehetőségük van arra, hogy nemcsak a pályán, hanem a Magyar Honvédség keretei között is szolgálják hazájukat.