Egykori iskolatársai emlékeznek Anne Frankra
Szöveg: MTI/honvedelem.hu | 2009. november 26. 10:11Majd hetven év múltán a holland televízió egyik műsorában találkoznak újra Anne Frank osztálytársai. Az egykori iskolatársak eddig nem ismert pillanatokat elevenítenek fel Anne életéből, akit a náci uralom alatt írt naplója tett világhírűvé. A kislány 1945 márciusában 15 évesen a Bergen Belsen-i koncentrációs táborban vesztette életét a háború vége előtt.
Az osztálytársak emellett arról is beszélnek majd, hogy milyen hatással volt életükre a második világháború – számolt be a KRO csatorna. A műsorban szereplő 15 vendég közül kilencen 1940-41-ben az amszterdami Montessori Iskolában jártak egy osztályba Anne Frankkal, hatan pedig 1941-42-ben voltak a lány osztálytársai a zsidó gimnáziumban.
A KRO december 27-én tűzi műsorára az adást.