Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyre több fiatal szeretne katona lenni

Szöveg: Szűcs László |  2009. május 11. 14:18

A gazdasági válság munkahelyeket érintő hatása egyre jobban érezhető a Magyar Honvédség toborzóirodáiban is: az elmúlt hónapokban megduplázódott azok száma, aki szerződéses katonának jelentkeznek – tudta meg a honvedelem.hu a nyugat-magyarországi és a kelet-magyarországi hadkiegészítő parancsnokságainak illetékeseitől.

A veszprémi székhelyű MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság toborzó és érdekvédelmi osztályának megbízott osztályvezetője, Soós Gyula őrnagy elmondta: a parancsnokság alárendeltségébe tartozó toborzó és érdekvédelmi irodában tavaly október végén, november elején vették észre, hogy a szokásosnál jóval több a szerződéses katonai szolgálat iránt érdeklődő nő és férfi. S ez a „felfokozott érdeklődés" idén is folytatódott. Amíg tavaly egész évben 1603-an érdeklődtek a katonai szolgálatról, addig idén – május első hetéig bezáróan – 1264-en kerestél fel a dunántúli megyék székhelyein található toborzó irodákat.Mindez vélhetően azt jelzi, hogy egyre többen a Magyar Honvédségnél – mint biztosnak hitt munkahelynél – kívánnak elhelyezkedni.

1595886940
A megbízott osztályvezető hozzátette: idén a legtöbben a székesfehérvári és a győri toborzó irodán érdeklődtek a szerződéses szolgálatról. De sok érdeklődő volt Veszprémben és Kaposváron is. Szombathelyen és Szekszárdon viszont viszonylag kevésen látogattak el az irodába.

A Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság toborzó irodái elsősorban a legnagyobb dunántúli alakulathoz, a Tatán található MH 25. Klapka György Lövészdandárhoz toboroznak (itt 143 üres, szerződéses legénységi beosztás feltöltetlen jelenleg is), de a székesfehérvári MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezrednél, illetve a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél is várják a szerződéses katonákat. Előbbi helyőrségben 28, Győrött pedig 42 legénységi állományú beosztást szeretnének feltölteni.

A legnagyobb probléma azonban az – tudtuk meg Soós Gyula őrnagytól –, hogy a feltöltetlen beosztások több mint feléhez speciális képesítés, például „C" kategóriás jogosítvány kell. Ezzel viszont sokan nem rendelkeznek, így e beosztások feltöltése vélhetően a jövőben is problémás lesz.

Soós őrnagy elmondta azt is, hogy aki most jelentkezik valamelyik toborzóirodán szerződéses katonának, az a leghamarabb már csak július első felében juthat el az alkalmassági vizsgálatra. Azaz szeptembernél hamarabb nem tudja megkezdeni szerződéses katonai szolgálatát.

A szolnoki székhelyű MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság alárendeltségébe tartoznak a Dunától keletre található megyék, valamint a fővárosi (amely egyben a Pest megyei is) toborzó irodái. A tíz megyeszékhelyen található irodákat január óta a tavalyinál mintegy kétszer többen keresik fel – árulta el a honvedelem.hu érdeklődésére Vitár Zsolt alezredes.

1595886940
A kelet-magyarországi hadkiegészítő parancsnokság toborzó és érdekvédelmi osztályvezetője hozzátette: idén eddig megközelítően kétezren érdeklődtek a szerződéses katonai szolgálatról. Nagyjából annyian, mint tavaly egész évben.

Minden természetesen betudható a gazdasági válságnak – tudtuk meg Vitár alezredestől – aki úgy véli, hogy ez a tendencia kitart majd az év végéig.

A legtöbben egyébként a fővárosi, a szegedi és a debreceni toborzó irodákban érdeklődtek a szerződéses katonai szolgálatról.

A kelet-magyarországi toborzó irodák elsősorban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár helyőrségeibe keresik a legénységi állományú szerződéses katonákat. Debrecenben mintegy 100-110 hely, Hódmezővásárhelyen pedig 240 hely feltöltetlen jelenleg is. A Szolnokon található három alakulathoz és a fővárosi székhelyű MH Támogató Dandárhoz pillanatnyilag 100-100 szerződéses katonát várnának, míg Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál 120 katonának tudnának munkát biztosítani.

Problémát jelent azonban az, hogy a feltöltetlen beosztások mintegy kétharmada gép-, és harcjármű vezetői, vagy szerelő, amelyekhez viszont nélkülözhetetlen a legalább „C" kategóriás jogosítvány megléte. Éppen ezért az osztályvezető úgy vélte, hogy a speciális beosztások feltöltése hosszabb időt vesz majd igénybe, míg a „normál" helyekre szinte azonnal megtalálják a jelentkezőket.

Vitár alezredes elmondta: pillanatnyilag egy-másfél hónapos várakozási idővel kell számolniuk az alkalmassági vizsgálatoknál a jelentkezőknek. Mindez sajnos azt jelenti, hogy az újoncok a leghamarabb szeptemberben kezdhetik meg szerződéses katonai szolgálatukat, mégpedig három hónapos alapkiképzéssel a szentendrei MH Központi Kiképző Bázison.

1595886940
 

Fotó: Archív