Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Egyszer az életben

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Spirit FM |  2023. augusztus 17. 15:00

A tisztavatás történetéről, előkészületéről és fontosabb mozzanatairól, valamint a honvéd tisztképzésről beszélgetett dr. Lippai Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja és Szücs Péter alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj megbízott parancsnoka a Spirit FM „Katonadolog” című műsorában augusztus 17-én, csütörtökön.

Katonadolog_1

Hazánkban csak a katonák esküsznek fel arra, hogy az országot életük árán is megvédik. A tiszteknek már az eskütétel előtt készen kell állniuk, hiszen bármi áron szolgálni Magyarországot, nem könnyű feladat. Ezért kulcsfontosságú mozzanat egy tiszt életében, amikor egyetemi tanulmányait befejezve a Kossuth téren, a Parlament előtt felesküszik a haza szolgálatára, ugyanis ez egyszeri, megismételhetetlen pillanat a katonák életében.

„A tisztjelöltek négy év alatt arra készülnek fel, hogy már egy modern hadseregben fognak szolgálni. Arra törekednek, hogy ezeknek az új követelményeknek feleljenek meg” – fogalmazott Szücs Péter alezredes. Kiemelte: a modern technikák megismerését nem akkor kell elkezdeni, amikor azok megérkeznek a honvédséghez, hanem már ezt megelőzően kell kiképezni a katonákat, hogy a haditechnikai eszköznek azonnal hasznát vegyék.

„Korábban is volt rá példa, hogy a fiatalokat nyelvismeret függvényében kiküldtünk a német hadsereghez, mert a tüzéreszközöket csak úgy lehet megismerni, hogy olyan környezetben tanuljuk meg kezelni, ahol most is professzionálisan használják” – hangsúlyozta dr. Lippai Péter dandártábornok.

A műsorban felmerült az egyik leggyakoribb kérdés is: miért érdemes katonatisztnek jelentkezni? Dékán úr beszámolt arról, hogy az elmúlt években változott a tisztképzés, ugyanis a tisztjelöltekkel már az első egyetemi évükben szerződést köt a Magyar Honvédség. A négyéves képzés során illetményt kapnak, valamint hallgatói jogviszonyban állnak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel.

Ez a modell vonzó a fiatalok számára, hiszen tavaly már megduplázták a jelentkezők létszámát, ebben a tanévben pedig mintegy kétszáznegyven hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem katonai szakjain.

365036088_719743396830273_7363201111697919122_n

A műsor további részében Szücs Péter alezredes beszélt a jelen és a múlt tisztavatásainak formális elemeiről. A tisztavatás már hosszú idő óta kiemelt programeleme az államalapítás ünnepének, először az Osztrák-Magyar Monarchia fennállásakor rendezték meg, akkor még nem 20-án, hanem két nappal korábban, augusztus 18-án tartották a jeles eseményt. Az 1920-as években tették át augusztus 20-ára az eskütételt, amely mai napig őrzi a ludovikás hagyományokat.

Végrehajtásában a mostani ünnepség szinte azonos a korábbiakkal, ugyanis a kardrántás és a „Hazáért mindhalálig!” felkiáltás ma is a rendezvény központi mozzanatának számít. Az alezredes hangsúlyozta: „ez egy teljesen nyílt esemény, aki esetleg nem tud eljönni a helyszínre, a közmédiában élő adásban követheti figyelemmel a történéseket.”

Kiemelték, a tisztavatásra mintegy három héten keresztül készülnek a tisztjelöltek, hiszen a kardrántás összetett feladat, ezt bármilyen időjárási helyzetben végre kell hajtaniuk.

Dr. Lippai Péter dandártábornok a tisztképzést összegezve aláhúzta: „nem tantermekben kell elképzelni a tisztképzést, hiszen több mint a fele gyakorlatokon történik. Ettől az évtől kezdve a honvéd tisztjelöltek az első félévüket gyakorlótéren fogják tölteni, csak a minimális időt, az elméletet tanulják tantermekben.” Erre azért van szükség, mert a félév végére el kell jutniuk egy gyalogos szakasz harcvezetésének szintjére.

A műsor végén a két vendég egyetértett abban is, hogy a civil társadalom elfogadó az egyenruhával kapcsolatban és többek között a Covid járványban tanúsított helytállásuk miatt is egyre többen szeretik, tisztelik a katonákat.

Elmondták, hogy aki csatlakozik a sereghez egy olyan összetartó csapathoz fog tartozni, ahol bajtársiasan, együttes erővel oldják meg az akadályokat és a haza szolgálata során olyan tudásra tesznek szert, amelyet a későbbi, civil életükben is hasznosítani tudnak majd.

Az aktuális, valamint a korábbi adásokat az alábbi linkekre kattintva tudják meghallgatni:

Apple podcast

Google podcast

Spotify

Anchor