Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együtt-működünk

Szöveg: Faragó Fanny | Fotó: Rácz Tünde |  2022. augusztus 11. 18:30

Együttműködési megállapodást kötött a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt. (HM EI Zrt.), valamint a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Matasz) augusztus 11-én, csütörtökön, Budapesten. A dokumentumot dr. Trembeczki László András, a HM EI Zrt. vezérigazgatója és Széles Ernő nyugállományú dandártábornok, a Matasz elnöke látta el kézjegyével a részvénytársaság Salgótarjáni úti objektumában.

RT1_2931

A honvédelem ügye iránt elkötelezett szervezetek a társadalmi felelősségvállalás jegyében kívánnak együttműködni a jövőben, az Önkéntes Tartalékos Rendszer, valamint a Magyar Honvédség népszerűsítésében.

A HM EI Zrt. elsősorban anyagi, technikai feltételek biztosításával segíti a kitűzött célok elérését, valamint támogatni kívánja a szövetség honvédelmi programjainak megvalósulását is. A Matasz toborzó tevékenységet biztosít saját rendezvényein a részvénytársaság részére, minden szakterületre vonatkozóan. A megállapodás továbbá azt is magába foglalja, hogy a szövetség az önkéntes tartalékos szolgálati formákra vonatkozó toborzási tevékenységgel is támogatja a HM EI Zrt.-t, mindezek mellett szervezeti egységeinek programjaival hozzájárul az önkéntes tartalékos katonák szabadidős tevékenységéhez.

RT1_2919

Dr. Trembeczki László András szerint e megállapodás új korszakot nyit a két szervezet életében. Mint mondta: gyümölcsöző együttműködésükkel kölcsönösen járulnak hozzá céljaik eléréséhez. A vezérigazgató leszögezte, hogy a szövetség számos területen számíthat a HM EI Zrt. támogatására.

Széles Ernő nyugállományú dandártábornok köszöntőjében felhívta a figyelmet: a béke fenntartásában a legfontosabb szerepet a katona tölti be, feladatellátásukhoz azonban elengedhetetlen a megfelelő logisztikai háttér. „Napjainkban a bonyolult technikai munkával működő eszközök esetében ez még inkább így van, pont ezért nélkülözhetetlen ez a vállalat” - hangsúlyozta a Matasz elnöke. Hozzátette: amit a két szervezet együttműködéséből meg lehet valósítani, azt véghez is fogják vinni.

RT1_2938

Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásán – mások mellett – jelent volt a szövetség két alelnöke, Durgó Tamás alezredes, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) parancsnokhelyettese, valamint dr. Szaló Péter tartalékos őrnagy. A Matasz központ képviseletében Szabó János nyugállományú ezredes és Vörös Jolanda is tiszteletét tette a rendezvényen.