Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés a rendőrséggel

Szöveg: Kelemen Ilona | Fotó: a szerző felvételei |  2022. november 13. 7:31

Újabb, a rendőrség munkatársai számára tartott angol nyelvi tanfolyam ért véget az MH Béketámogató Kiképző Központban, november 10-én, csütörtökön.

DSC_0001

A csoportok kialakításához szükséges írásbeli és szóbeli felmérésen a jelentkezők már korábban részt vettek, így lehetőség nyílt arra, hogy azonos idegennyelvi szinten lévők kerüljenek egy csoportba. A háromhetes képzés során a résztvevők betekintést nyerhettek az angol rendőri szaknyelvbe. A tanórákon elsősorban a rendőrségi szakmai szókincs bővítése és a beszédkészség erősítése volt a cél, a házi feladatok pedig az önálló tanulást segítették elő.

DSC_0002

A tananyag szaknyelvi oktatási és segédanyagokra, illetve internetes feladatokra épült. Mivel a tanfolyamon kis létszámú csoportokban vettek részt a tanulók, több idő jutott az egyéni idegennyelvi beszéd fejlesztésére is. A témák között szerepelt például a személyleírás-kérés és -adás, útbaigazítás, vészhelyzetek kezelése, közlekedési szabályszegések és balesetek, bűncselekmények fajtái, valamint rendőrségi járművek és felszerelések.

A katonai szervezet és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság által kötött együttműködési megállapodás célja az, hogy egymás támogatásával hatékonyabbá tegyék alapfeladataik ellátását.

DSC_0003
DSC_0004