Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködés új alapokon

Szöveg: Tószegi Zoltán százados |  2012. január 5. 7:39

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis számára az új év egy már létező együttműködés új alapokra helyezésével indult. Január 4-én, szerdán Lamos Imre dandártábornok, a bázis parancsnoka együttműködési megállapodást írt alá Almási Sándorral, a Szent László Hadosztály Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökével.

Az aláírással megerősítették azt a korábbi, kétoldalú
szándékot, hogy a hagyományőrzők jelenlétükkel emeljék a katonai (kiemelten a Magyar
Királyi Honvédség 1926 és 1945 közötti időszakát érintő) megemlékezések, rendezvények
fényét.
Erre először 2010. október 1-jén volt példa, amikor az 1945. február 19-én hősi halált halt
pilóta, Horváth György hadnagy Szlovákiából hazatérő földi maradványait fogadta katonai
tiszteletadással az alakulat személyi állománya, közösen a hagyományőrzőkkel.

A 2000-ben Magyar Királyi Testőrlövész Zászlóalj néven alapított, jelenlegi nevét 2006
óta használó egyesület elnöke kiemelt fontosságúnak tartja a most aláírt megállapodást.
Mint elmondta: a történelmi hagyományok ápolásában a hitelesség a legfontosabb, és az, hogy immár
hivatalosan közreműködhetnek az aktív katonákkal a nyilvános eseményeken. Hozzátette: az egyesület tagjai havi rendszerességgel
tartanak kiképzési napot, ahol szigorúan a korabeli szabályzatok szerint folynak az alaki
és harcászati gyakorlatok. A teljesítményt folyamatosan értékelik, mert az egyenruha
viselését éppúgy ki kell érdemelni, mint a díszelgési feladatok végrehajtásában való
részvétel lehetőségét. Mindezek biztosítják, hogy a bemutatók, hadijátékok, filmforgatások,
díszelgések, illetve az iskolákban tartott „rendhagyó történelemórák" alkalmával autentikus
módon kelhessen életre a múlt.

1595929555
Lamos Imre dandártábornoknak meggyőződése, hogy Szolnokon – amely mint helyőrség több
évszázados múltra tekint vissza – a hagyományok ápolására a hely szelleme is kötelez. Elmondta: a
mai katonáknak elődeik méltó követőinek kell lenniük, hiszen csak így örökíthető át a katonai
gondolkodás, a haza szeretete és a honvédelem iránti elkötelezettség. Az ezen tartalomhoz
illő forma megteremtésének sikeréhez járul hozzá az egyesülettel való együttműködés.
Időben ugyanis – szerencsére – egyre távolodunk azoktól a komoly véráldozatot követelő
eseményektől, amelyekre évről évre emlékezünk. A korabeli egyenruhákat és fegyvereket
viselő hagyományőrzők jelenlétükkel, tevékenységükkel azonban megfoghatóbbá teszik az
eseményeket, a hősök emlékét.

A katonáknak, akik hivatásukból eredően is ápolják a hagyományokat, erőt ad, hogy vannak
civilek, akik számára a katonai tradíciók olyan fontossággal bírnak, hogy pusztán belső
indíttatásból, szabadidejükben szentelnek energiát azok ápolásának. Ez arra is emlékezteti
őket, hogy mindaz, amit a haza szolgálatában tesznek – legyen szó az ország védelméről
vagy NATO-tagságunkból adódó kollektív védelmi feladatainkról – a katonai és honvédelmi
hagyományok, illetve történelmünk részévé válik. Egyszer majd róluk is megemlékeznek;
remélhetőleg úgy, hogy kevesebb véráldozattal, de az elődökhöz méltó elkötelezettséggel és
hivatástudattal szolgálták hazájukat. Ez a remény is segítheti őket abban, hogy feladataikat
legjobb tudásuk szerint láthassák el – fogalmazott Lamos tábornok.

A most új alapokra helyezett együttműködés keretében az első esemény a szolnoki Tiszai
hajósok terén január 12-én megtartandó, az 1943-as doni áttörésre való emlékezés és
koszorúzás lesz.

Fotó: Papp Béla főhadnagy