Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Együttműködésben a jövő honvédjeiért

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Szabó Lajos |  2023. szeptember 12. 17:48

A Honvédelmi Minisztérium és Nemzeti Tehetség Központ együttműködési megállapodást írt alá, amellyel a Magyar Honvédség új lehetőségeket kínál a Tanítsunk Magyarországért program mentoráltjai számára.

LALA3803

A szeptember 12-én tartott ünnepélyes aláíráson Gion Gábor, a HM védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára elmondta: nagyon büszke, hogy a Magyar Honvédség ehhez a kiemelkedő programhoz csatlakozott. „Az igazi honvédelemi tudatosságot a gyerekekben és rajtuk keresztül a pedagógusokban és a mentorokban kell elültetni. Az együttműködési program által a mentorált fiatalok nem csak megismerik a Magyar Honvédség tevékenységét, hanem átérzik a haza védelmének fontosságát is” – hangsúlyozta az államtitkár a honvédelmi tárca Balaton utcai épületében.

A Tanítsunk Magyarországért program a kistelepülésen élő általános iskolásokat támogatja abban, hogy sikerrel végezzék el általános iskolai tanulmányaikat, valamint tovább tanuljanak a középfokú oktatásban. Ennek keretében egyetemisták mentorálják a diákokat, akik abban segítenek a gyerekeknek, hogy jobban megismerhessék a körülöttük lévő világot, könnyebben eligazodjanak a továbbtanulási lehetőségek között és később a munka világában.

A Honvédelmi Minisztérium a programban részt vevő diákokkal, mentoraikkal, valamint pedagógusaikkal megismerteti a katonai életpályát, a Magyar Honvédség feladatrendszerét, a katonák sokszínű és szerteágazó tevékenységét. Nem utolsó sorban pedig karrierlehetőséget is biztosíthat a katonai pálya iránt érdeklődőknek.

LALA3777

Dr. György László, a gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos rámutatott: a mai megállapodással sok gyerek kaphat olyan élményeket, „melyek álmokká nőnek és segítségünkkel valósággá válhatnak. Az egyenruhával nem csak szakmát adunk a gyerekeknek, hanem hazaszereteten és egymás tiszteletén alapuló értékrendet is.”

A beszédek végén az együttműködési megállapodást Gion Gábor, dr. György László és Sándor-Kovács Dóra, a Nemzeti Tehetség Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője írta alá.