Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A legszebb hivatások találkozása

Szöveg: Bányász Eszter | Fotó: Szováthy Kinga |  2023. szeptember 12. 17:33

Köszönetét fejezte ki Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára munkatársainak, illetve az MH Béketámogató Kiképző Központ katonáinak a Veszélyes Környezet Tudatosság Tanfolyam (Hostile Environment Awareness Training – HEAT) sikeres abszolválása, valamint lebonyolítása miatt, szeptember 12-én.

Azbej_Tristan_allamtitkar_unnepelyes_tanfolyamzarasa_20230912_06 copy

A tanfolyamon, amelynek keretében többek között az angol nyelvű rádiós hírváltás szabályait, az improvizált robbanóeszközök, illetve aknák elleni védelem alapjait és a személyi kimentés-kimenekítés módját sajátítják el a résztvevők, immár ötödik alkalommal vett részt az Üldözött Keresztényeket Segítő Programokért Felelős Államtitkárság állományának egy része, eddig összesen ötvenöt fővel.

„Nem magától értetődő az, hogy egy ilyen szervezés- és munkaigényes tanfolyamot szakmai elhivatottságból felajánl egy államigazgatási egység egy másik számára” – kezdte köszöntőjét Azbej Tristan. Az üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy személyes tapasztalatból táplálkozik, hiszen ő maga is részt vett az egyik tanfolyamon.

„Köszönjük azt a komoly gondoskodást, amivel – szívüket-lelküket, illetve szakmai tudásukat beletéve – gondoskodtak arról, hogy a jövőben a hivatásunkat biztonságosabban végezhessük” – fordult az MH Béketámogató Kiképző Központ katonái felé. „Ha az államigazgatás különböző területeit, a honvédelmet és a nemzetközi segítségnyújtást tekintjük, a tanfolyamnak a témáján és a céljain túl is, nagy a hozadéka ennek az együttműködésnek. Az egy hetes tanfolyam alatt megértettem a katonai hivatás jelentőségét és azt is, hogy milyen áldozatokkal és személyes lemondásokkal jár” – tette hozzá.

Azbej_Tristan_allamtitkar_unnepelyes_tanfolyamzarasa_20230912_09 copy

„Ami az együttműködés keretében történt az a legszebb hivatások közül kettőnek a találkozása és egymás erősítése – a hazafias és a humanitárius, jószolgálati hivatásé” – zárta ünnepi gondolatait Azbej Tristan. Görbe Béla alezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ megbízott parancsnoka válaszbeszédében az államtitkár tanfolyamon való személyes részvételét üdvözölve hangsúlyozta: ő azt az elvet vallja, hogy parancsnokként azt követelheti meg, amit ő maga is képes megcsinálni.

„Köszönöm azt a fegyelmezettséget, hozzáállást és agilitást, amivel ezt a tanfolyamot elvégezték. Annak idején minden alegységnél a legkiválóbb katona vihette a zászlót. Én azt gondolom, hogy ennek a tanfolyamnak önök a zászlóvivői” – fejezte nem köszönetét Görbe Béla alezredes az államtitkárság állománya felé. A rendezvény zárásaként Azbej Tristan a befektetett munka és – civil oldalról - az önkéntes részvétel elismeréseként a Hungary Helps Programbeli tevékenységet bemutató Arcok és történetek című kötetet adományozott az ötödik tanfolyam résztvevőinek és kiképzőinek.