Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elbúcsúztatták a győri ezredparancsnokot

Szöveg: Demeter Ferenc |  2010. június 26. 7:03

Varga László mk. dandártábornok, az MH 12. Arrabona Rakétaezred parancsnoka pénteken utoljára fogadta a katonák tisztelgését csapattisztként, augusztus 1-től ugyanis Moszkvában folytatja katonai pályafutását mint katonai attasé. Az ezred katonái ünnepélyes keretek között köszöntek el parancsnokuktól.

Az ezred személyi állománya az alakulótéren, fegyvereik előtt sorakozott fel. A csapatzászló és az elöljáró fogadását követően a Himnusz következett, majd a vendégek köszöntése után ismertetésre került az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának rendelkezése, melyben elrendelte a parancsnoki beosztás átadás-átvételét. A parancs értelmében Varga László mk. dandártábornok helyét Kovács Ferenc mk. alezredes veszi át.

A parancs ismertetését követően a leköszönő parancsnok átadta az utódjának a csapatzászlót. A csapatzászló átadását követőn a külön külön tettek jelentést a jelenlévő elöljárónak, Orosz Zoltán vezérőrnagynak, a HM Honvéd Vezérkar főnöke helyettesének. Az ünnepség Orosz Zoltán beszédével folytatódott. A vezérkari főnök helyettese kiemelte: „Nagyon szép ünnep a mai, mert Varga László dandártábornokot eddig végzett munkája elismeréseként az elöljáró magasabb katonai beosztásba helyezte. Közel tíz évet szolgált parancsnokként a légvédelmi rakéta ezred élén, és látta el magas színvonalon feladatát." A továbbiakban elmondta: a légvédelmi rakétaezred a Magyar Honvédség kiemelt harcászati alakulata, amely huzamos ideje jó szinten teljesíti a feladatait. Ezt bizonyítják azok az eredmények, melyeket 2009-ben a különböző NATO szintű felméréseken, ellenőrzéséken értek el. Az állomány magas szintű szakmai felkészültségét bizonyítja az elmúlt év június 15-i éleslövészet is, amelyet a katonák kiváló eredménnyel hajtották végre. A harci munka és a hadrafoghatóság biztosítása mellett a katonák részt vesznek a külföldi szolgálatokban, de ha arra szükség van, ott vannak az árvízi védekezéseken is.

1595903736
 

Orosz vezérőrnagy hangsúlyozta: Varga tábornok határozottan és nagyon szakszerűen vezette az ezredet. Tiszti pályafutását 1979-ben Keszthelyen kezdte, majd 1997-ben a kijevi felsőfokú légvédelmi tanintézetben végzett. 1997-től szolgált Győrben, 2001-ben lett az alakulat parancsnoka. Az évek folyamán folyamatosan tanult, képezte magát: törzstiszti tanfolyamon vett részt Németországban, biztonságpolitikai képzésen Olaszországban, jelenleg pedig a hazai akadémián végez tudományos munkát. Varga tábornok kapcsán elmondta még: a katonai hivatás nagyon felelősségteljes munka, amit a parancsnoki beosztás a feladatokban még tovább növel, hiszen gondoskodni kell a beosztottakról és biztosítani azokat az elvárásokat, amit a kormány és a katonai vezetés támaszt a katonai alakulat elé. Mindez igazi kihívás, ami nagy odafigyelést követel meg a katonai vezetőtől. „Új állomás élé érkezett Varga tábornok katonai pályafutása, ez pedig külszolgálat Moszkvában", mutatott rá Orosz Zoltán, aki sok szerencsét és jó egészséget kívánt ehhez a feladatához.

Orosz tábornok az új parancsnokkal kapcsolatban elmondta: úgy ítélték meg, hogy Kovács alezredes nagyon felkészült és tapasztalt vezető, aki képes azokat a feladatokat, amelyek az ezred előtt állnak kiváló szinten továbbvinni. „Természetesen ezt csak akkor tudja megtenni, ha az ezred állománya mellé áll és segíti e munkáját." Kérte az alakulótéren felsorakozott katonákat, hogy segítsék az új parancsnokot abban a törekvésében, hogy az ezred meg tudjon felelni a vele szemben támasztott követelményeknek.

1595903736
 

Varga László dandártábornok válaszbeszédében kiemelte: a mai nappal csapatszolgálata véget ért. Megköszönte a katonáknak, a társadalmi szervezetek és önkormányzatok vezetőinek azt az együttműködést és támogatást, amit parancsnoki munkája során kapott. Ennek az együttműködésnek az eredménye az, hogy a térségben becsülete van a katonáknak és ezért a katonák is szeretnek itt lenni – hangsúlyozta. „Büszke vagyok arra, hogy a parancsnokuk lehettem, és annak ellenére, hogy a parancsnokságom ideje alatt az állomány teljesen kicserélődött, feladatainkat itthon és külföldön egyaránt el tudtuk végezni." A továbbiakban elmondta: az eltelt időszak alatt tizenegy új szalag került a csapatzászlóra, ami minden esetben jól elvégzett munkát jelképezett, és ezért köszönetét fejezte ki az állománynak. Kiemelte: sokan kerültek az ezredtől NATO beosztásba, miközben az ezred igyekezett bizonyítani a szövetségesek megmérettetésein is. Elképzelhető, hogy a jövőben a NATO-nak az ezred adhatja majd az első telepíthető alegységet. Kérte az ezred állományát, segítsék az új parancsnokot és vigyék tovább azokat az értékeket, amelyeket a vezetése alatt elértek. „Jó úton indultunk el, ezt kell tovább folytatni és erősíteni!" Végezetül külön köszönetet mondott családjának és ezen keresztül jelképesen az összes katona hozzátartozójának, mert stabil háttér nélkül a katona képtelen a feladataira koncentrálni és jó eredményeket elérni.

Kovács Ferenc alezredes beszédében megköszönte a bizalmat, hogy kinevezték az ezred parancsnokának. Hangsúlyozta: nagyon neves parancsnokok nyomába léphetett, akik az eltelt hatvan év alatt nagyon sokat tettek a fegyvernemért és akiktől sokat lehetett tanulni. Tudja jól, hogy ezeket a hagyományokat tovább kell vinniük és az eddig elért eredményeket erősíteniük kell. Kérte az állomány segítségét ebben a munkájában, hogy folytathassák azt az utat, amit az előző parancsnokok már megkezdtek.

Dr. Szakács Imre, a Megyei Közgyűlés és Védelmi Bizottság elnöke gratulált a kinevezetteknek. A régi parancsnoknak megköszönte azt a jó együttműködést, ami még az elmúlt hetek árvízi védekezéseinél is jól érzékelhető és hasznos volt. Hangsúlyozta: tisztában van azzal, hogy ennél az ezrednél a katonák nagyon fontos és nehéz szolgálati feladatot látnak el, de a jövőben is szükséges az, hogy megmaradjon az önkormányzatok és az alakulat jó kapcsolata, mert az hasznos mindkét fél számára. Az új parancsnoknak katonaszerencsét és sok erőt kívánt a feladatai végrehajtásához.

Az elismerések átadása után az ezred állománya utoljára díszelgett Varga László dandártábornok előtt.

1595903736
1595903736
1595903736