Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életre szóló élmények a honvédelmi táborokban

Szöveg: MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred | Fotó: az alakulat felvételei |  2021. augusztus 14. 11:42

Honvédelmi táborokat szervezett az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred augusztus 9-13. között több helyszínen. Alábbi összeállításunkban a területvédelmi ezredtől kapott, a táborok második feléről szóló tudósításokat olvashatják.

Nyíradony

Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 3. Oláh Sándor Területvédelmi Zászlóalj honvédelmi sport táborának harmadik napján igazán katonás programokkal és élményekkel gazdagodtak a fiatalok Nyíradonyban. Piroska János hagyományőrző előadása mellett kipróbálhatták a légpuskalövészetet, majd Mónus József többszörös világrekorder tradicionális távlövő íjász tartott előadást a diákoknak, akik ki is próbálhatták az íjakat.

Másnap az alaki foglalkozás után URAL gépjárművel indultak el a fiatalok a Debreceni Kerekerdő élményparkba, ezt követően pedig a lézerharcászat következett. Az est folyamán egészségügyi oktatásban részesültek a táborozók, végül közös bográcsozással zárták a napot.

Túrkeve

Izgalmasan telt az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 68. Területvédelmi Zászlóalj „harcos” tematikájú honvédelmi táborának második napja a táborozó fiatalok számára Túrkevén. A katonai harcászattal ismerkedtek a diákok, ahol „sérült” társuk kimenekítése volt a feladat.

Túrkeve_honv_tábor

Nagybarca

Az MH2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj „túlélő” tematikájú honvédelmi táborának második napja reggeli testneveléssel, paintballal és lézerharccal kezdődött Nagybarcán. A nap folyamán megérkeztek a miskolci iroda munkatársai is, akik hatástalanított fegyverbemutatót tartottak, majd a 3. Gerinc Radar Mérőpont katonái által hozott Mercedes G-270 típusú katonai gépjárművet nézhettek meg a fiatalok. Egy kiadós túrázással zárták a napot a táborozók.

Másnap a már megszokott reggeli elemek után alaki foglalkozást, ezt követően önvédelmi, csomózási, nem hétköznapi eszközökkel történő tűzgyújtási technikákat, valamint víztisztítást és csapdaépítést tanultak a táborozók. A délután folyamán légpuska lövészeten vettek részt, majd a vacsorát követően izgalmas éjszakai túrára indultak.

A negyedik napon vendégeket fogadtak a táborlakók. Senki sem léphet be ellenőrzés nélkül egy katonai táborba, ezért a diákok által kialakított ellenőrző-áteresztő ponton komoly „ellenőrzés” után jöhettek be a kíváncsiskodók. A jókedvű, ügyességi versenyekkel teletűzdelt napot egy esti tábortűz melletti beszélgetéssel zárták a fiatalok.

Mezőhegyes

A lovas tematikájú honvédelmi tábor harmadik napján ismét ellátogattak a fiatalok a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtokra és Tangazdasághoz, folytatva a lovakkal való ismerkedésüket. A nap hátralevő részében dr. Takács Attila a 21. századi Állatkórházat mutatta be a fiatalok számára. Ezt követően sorversenyen mérhették össze az ügyességüket a fiatalok.

A negyedik napon a táborlakók hat kilométeres menetgyakorlatot hajtottak végre, ahol megismerhették a különböző katonai menetalakzatokat és mozgásmódokat.

Kapcsolódó cikkek
Honv_tábor (nyitó)

Élménydús honvédelmi táborok

2021. augusztus 11. 14:13