Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elfogultsággal vádolta Irán a NAÜ-t

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. november 19. 10:07

Vitatta az atomprogramja lehetséges katonai elemeiről szóló jelentés megállapításait és elfogultsággal vádolta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatóját Irán képviselője november 18-án, pénteken a szervezet kormányzótanácsi ülésén.

Jukija Amano „egyértelműen illegális, igazolatlan és részrehajló álláspontot foglalt el, amikor hamisított dokumentumokat fogadott el hírszerző szervezetektől" – fogalmazott Ali Asgar Szoltaníje, Teherán képviselője a szervezetben.

A testület határozatot fogadott el pénteken az atomprogram tárgyában, hogy fokozottabb diplomáciai nyomást gyakoroljon Iránra az együttműködés érdekében, ugyanakkor nem utalja a kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé.

Szoltaníje kijelentette, Irán nem tekint jogilag kötelezőnek magára nézve egy olyan határozatot, amelyet a jelentés alapján fogadnak el. Ismételten hangot adott annak az iráni álláspontnak, hogy a Biztonsági Tanács korábban jogtalanul foglalkozott az iráni atomprogrammal, mert az békés célú.

A BT eddig öt alkalommal fogadott el határozatot az iráni atomprogramról, ebből négy alkalommal – 2003 és 2010 között – szankciókat szabott ki.

A NAÜ most először foglalkozott egy jelentésben behatóan az iráni atomprogram lehetséges katonai vetületeivel. A dokumentum részben a NAÜ saját vizsgálódásainak eredményeire és az ellenőrzések során Irántól kapott adatokra, részben hírszerzési forrásokra – több mint tíz NAÜ-tagállam hírszerzési forrásaira – támaszkodik.

A csütörtökön kiszivárgott, kompromisszumos határozattervezet szerint a kormányzótanács felszólítaná Iránt, hogy bocsátkozzon „komolyan és feltételek nélkül" párbeszédbe annak érdekében, hogy tisztázódhassanak a nukleáris program lehetséges katonai vonatkozásai miatti aggodalmak. Hangsúlyozzák, hogy „továbbra is diplomáciai megoldásra törekszenek".