Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elkapták a kelet-kongói tuszi lázadók vezérét

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. január 23. 11:47

Elfogták Laurent Nkunda kongói tuszi lázadóvezért Ruandában. Nkundát a ruandai és a kongói hadsereg közös akciójában kerítették kézre, jelentette be a kongói hadsereg pénteken reggeli közleményében, hozzáfűzve, hogy a volt tábornok rövid ellenállás után menekülni próbált.

Az AFP francia hírügynökség ruandai katonai forrásra hivatkozva jelentette, hogy a vezért azóta “titkos helyen" őrzik. Kongó hivatalosan is kérte a tuszi lázadó kiadatását.

Nkunda 2004 óta áll a tuszi felkelők élén, akik a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén vetették meg a lábukat. Az év elején több lázadótársa hátat fordított Nkundának, és különmegállapodást kötött a kongói kormánnyal.

Egyelőre nem világos, hogy az eredetileg mintegy 6500 fős felkelőcsapatból hányan maradtak lojálisak Nkundához, aki az elmúlt napokban az ugandai határon fekvő, észak-kongói Bunagana városába vette be magát. A három zászlóaljból álló közös kongói és ruandai katonaság innen kényszerítette megfutamodásra, s végül csütörtökön késő este ruandai területen elfogták.

A kongói hadsereg felszólította a Nkunda oldalán harcolókat, hogy tegyék le fegyvereiket, és csatlakozzanak a kormányerőkhöz.