Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elkezdődött a brit vizsgálat

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. július 31. 8:21

Megkezdődött csütörtökön a hivatalos vizsgálat Nagy-Britannia iraki háborús részvételének ügyében. A bizottság vezetője, Sir John Chilcot, a brit diplomáciai szolgálat egykori magas rangú tagja a sajtótájékoztatóján egyenes utalást tett arra, hogy meg fogják hallgatni Tony Blair előző miniszterelnököt is, akinek hivatali idejében az iraki háború elkezdődött.

Sir John közölte azt is, hogy a vizsgálat “a lehető legnagyobb mértékben nyilvános lesz", de egyes meghallgatásokat zárt ajtók mögött tartanak, ha a nemzetbiztonsági érdekek ezt diktálják.

Ez kompromisszumos megoldásnak tűnik, ugyanis először zártkörű vizsgálatról volt szó, ám az ellenzék ez ellen hevesen tiltakozott, és teljes nyilvánosságot követelt.

Gordon Brown jelenlegi brit kormányfő a múlt hónapban jelentette be, hogy vizsgálat indul az iraki háború hátterének feltárására és “a tanulságok levonására".

A kormányfő a vizsgálatot bejelentő június közepi parlamenti nyilatkozatában úgy fogalmazott: az eljárás példátlan lesz mind a vizsgált időszak hosszát, mind a bizottság rendelkezésére bocsátandó információ mennyiségét tekintve.

A vizsgálat a 2001 júliusától az idei év júliusáig tartó, nyolcévi időszakot fogja át. A bizottság vezetője szerint ezért nem valószínű, hogy a végleges jelentés 2010 vége előtt elkészül.

Már Brown is utalást tett arra, hogy a vizsgálat nem ér véget a legkésőbb jövő tavasszal esedékes parlamenti választásokig. Ezt az ellenzéki konzervatívok erősen bírálták, mondván: a munkáspárti kormány nem akar szembesülni semmilyen esetleges “kényelmetlen megállapítással" a választások előtt.

Az iraki háború ügyében eddig két, teljesen más jellegű vizsgálat zajlott le Nagy-Britanniában.

Az egyik azt volt hivatva feltárni, hogy milyen körülmények vezettek David Kelly professzornak, Nagy-Britannia vezető mikrobiológiai szakértőjének, a védelmi minisztérium egykori iraki fegyverzetügyi főtanácsadójának öngyilkosságához.

Kelly 2003 nyarán vetett véget életének, miután kiderült: ő volt a forrása a BBC rádió egy riportjának, amely szerint a kormány az információ hamis voltának tudatában tett közzé egy hírszerzési dossziét az állítólag “45 perces bevetési készültségben lévő" iraki tömegpusztító fegyverekről.

Az öngyilkosság hátterét kivizsgáló bizottság gyakorlatilag teljesen felmentette – a bírálók szerint fehérre mosta – a kormányt, és szinte minden felelősséget a BBC-re hárított.

Egy évvel később azonban egy másik, a hírszerzési tevékenységet vizsgáló független bizottság megállapította, hogy Iraknak az invázió kezdete előtt már szinte biztosan nem volt érdemi mennyiségű vegyi vagy biológiai fegyvere bevethető állapotban. Ez a jelentés is felmentette azonban a kormányt a tudatos félrevezetés vádja alól.

1595889648