Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Élményszerű oktatásban szeretnénk részesíteni a diákokat”

Szöveg: Pálinkás Blanka hadnagy | Fotó: a szerző felvételei |  2024. szeptember 12. 12:20

A honvédelem tantárgy pilot jellegű bevezetéséről beszélt Balogh János Pál hadnagy, az MH Krause Lajos 3. Területvédelmi Ezred megbízott honvédelmi nevelési referense a szolnoki Aktív Rádióban.

202409_Balogh János Pál hadnagy_PB (1)

„Tavaly pilot jelleggel hat iskolában indult el a honvédelem tantárgy oktatása. Sikerét az is bizonyítja, hogy az országos szintű programra több mint száz iskola jelentkezett újonnan, illetve a diákok részéről is pozitív visszajelzések érkeztek” – kezdte Balogh hadnagy. A tantárgyat a jelentkező gimnáziumokban a 11. évfolyamos, míg a szakképzési intézményekben a 9. évfolyamos diákok tanulják.

A tantárgyat olyan katonaoktatók tanítják, akik a Magyar Honvédség kötelékében szolgáló aktív vagy területvédelmi tartalékos katonák, és legalább ötéves katonai szolgálattal rendelkeznek. Eddigi tapasztalataik fontos szerepet játszanak, hiszen ezeknek köszönhetően élményszerű oktatást tudnak biztosítani, személyük pedig követendő példaként szolgálhat a fiataloknak. Példamutató személyiségük mellett elengedhetetlen, hogy képzettségükkel is olyan képet nyújtsanak a Magyar Honvédség által képviselt értékekről és szellemiségről, amelynek köszönhetően a diákok a program alatt megélt élményekből építkezni tudnak, erősödik bennük a hazaszeretet.

202409_Balogh János Pál hadnagy_PB (2)

„A program célja, hogy olyan alapvető készségeket adjunk át a gyerekeknek, amelyeket a mindennapi életben is tudnak hasznosítani. Törekszünk tudásuk bővítésére, önbizalmuk növelésére. Egyebek között túlélési és tájékozódási ismereteket, elsősegélynyújtást, illetve a táborozáshoz szükséges tudnivalókat sajátíthatnak el” – mondta az MH 3. TVE megbízott honvédelmi nevelési referense. A kadétok egy tanévben tanulhatják a honvédelem tantárgyat, amely a kompetencia és a fizikai állapot fejlesztését helyezi előtérbe. „Ez az egy év arra nem elég, hogy valakiben egy élethivatást alakítsunk ki, de elegendő, hogy felkeltsük az érdeklődést a program által közvetített értékek iránt. Továbbra sem a katonai toborzás, sokkal inkább a pályaorientáció az elsődleges célkitűzés” – tette hozzá Balogh hadnagy.

A Honvéd Kadét Program (HKP) már bizonyította, hogy a honvédelmi alapismereteket elsajátító kadétok olyan értékekkel és élményekkel gazdagodnak, amelyek hozzájárulnak felelős állampolgárokká válásukhoz. A honvédelem tantárgy bevezetésére jelentkező oktatási intézményekben tanuló diákok nem kadétok, vagyis nem vesznek részt a HKP-ban. A program sikerének, illetve az alapvető honvédelmi nevelés iránti érdeklődésnek köszönhetően azonban a tantárgy oktatását mind az iskolák, mind a szülők pozitívan fogadták.

„A HKP egy évek óta futó program, amely mostanra olyan társadalmi ismeretséggel rendelkezik, hogy szülői ellenállással nem igazán találkozunk, inkább kérdésekkel. Ebben kulcsfontosságú szerepet kap a katonai oktató, aki személyesen tud majd reflektálni a szülőknek, hogy pontosan miről is szól ez a tantárgy” – emelte ki Balogh János Pál honvédelmi nevelési referens.

„Élményszerű oktatásban szeretnénk részesíteni a diákokat”

202409_Balogh János Pál hadnagy_PB (3)

Balogh János Pál hadnagy és Tóth Ágnes riporter a szolnoki Aktív Rádió studiójában