Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elnökváltás a NATO Katonai Bizottságában

Szöveg: kitekinto.hu/honvedelem.hu |  2008. június 30. 8:01

Június 27-én pénteken délután került sor a brüsszeli NATO Központban a NATO Katonai Bizottsága elnöke, a kanadai Raymond Henault vezérezredes hivatalos búcsúztatására, aki három évet töltött Brüsszelben az Észak-Atlanti Szövetség legmagasabb katonai méltóságaként.

Az elköszönő elnök beszédében emlékeztetett a NATO azon feladataira, melyet elnöksége alatt a Szövetség sikerrel vitt véghez, és vázolta azokat a várható feladatokat, melyeket az új biztonsági környezetben az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének meg kell oldania.

Utódja, a NATO Katonai Bizottsága frissen beiktatott új elnöke – akit a tagállamok vezérkarfőnökei tavaly ősszel, a szabályoknak megfelelően titkos szavazással választottak meg – az olasz Giampaolo di Paola tengernagy. A korábbi olasz vezérkar főnök szintén három évre veszi át a Katonai Bizottság vezetését.

CímkékNATO