Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Előrelépés a fegyverkorlátozási tárgyaláson

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2009. június 24. 8:54

Az Egyesült Államok szerint előrehaladás történt a Washington és Moszkva közötti stratégiai nukleáris fegyverkorlátozási tárgyalásokon.Ian Kelly, amerikai külügyminisztériumi szóvivő keddi nyilatkozatában úgy vélte, hogy Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök azt óhajtja: a két nagyhatalom a szerződés alapján “jelentősen csökkentse” nukleáris fegyverarzenálját.

A jelenleg érvényben lévő START-1 szerződés hatálya decemberben jár le, és a két fél szeretne addig egy másik egyezményben megállapodni.

Kelly jelezte, hogy ezen munkálkodnak mindkét ország tárgyalóküldöttségei. A Genfben zajló egyeztetések legutóbbi fordulóján Kelly szerint előrehaladás volt tapasztalható. A keddi tárgyalásokat szerdán folytatják. A cél az, hogy július elejére – amikor Obama Moszkvába látogat – kész legyen az első keretszerződés, amely várhatóan a két elnök tárgyalásainak egyik fő témaköre lesz.

Az amerikai szóvivő igyekezett kevés jelentőséget tulajdonítani annak az orosz ellenkezésnek, amelyet Moszkva az amerikaiak által tervezett európai rakétaelhárító rakétarendszerrel kapcsolatban hangoztat. Washington azt állítja, hogy a rendszert egy esetleges iráni csapásmérés kivédésére akarja kiépíteni, de Oroszország úgy véli: a tervezett rakétapajzs megvalósítása veszélyeztetné biztonságát.

CímkékKAIArakéta