Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Eltévedt lövedékekre számíthatnak a „vörös ingesek”

Szöveg: honvedelem.hu/ MTI |  2010. április 22. 9:45

A thai hadsereg felszólította csütörtökön a Bangkok központjában összegyűlt ellenzékieket, hogy távozzanak, „mert már nincs sok idő”, és katonai művelet kezdődik a tömeg feloszlatására. A „vörös inges” ellenzékiek elutasították, hogy „a fegyverek árnyékában” a kormánnyal tárgyaljanak, és arra készülnek, hogy békefenntartóknak az országba vezénylésére kérik fel az ENSZ-t.

A hadsereg egyik szóvivője arra figyelmeztetett, hogy a hatóságok határozottan fognak fellépni. „Nem akarjuk, hogy kockáztassák az életüket. Ha összecsapás lesz, eltévedt lövedékek esetleg eltalálják önöket" – mondta a szóvivő.

A kormány lemondását követelő „vörös ingesek" ellenzéki mozgalmának egy csoportja elsáncolta magát a főváros egyik központi negyedében, és hétfő óta farkasszemet néz az állig felfegyverzett katonákkal.

A thaiföldi rendfenntartók április 10-én már megpróbálták kiszorítani az ellenzékieket a belvárosból, de összecsapások törtek ki, amelyek 25 ember – 19 civil, öt katona és egy japán újságíró – életét követelték. Az összetűzésekben több mint 800-an megsebesültek.

Az ellenzékiek csütörtökön ismét elutasították, hogy a kormánnyal tárgyaljanak. „Nem tudunk tárgyalni, amikor fegyvert szegeznek ránk" – szögezte le a „vörös ingesek" egyik vezetője.

Közölte azt is, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkárnak címzett levelet készülnek eljuttatni a világszervezet bangkoki képviseletére, amelyben nemzetközi beavatkozást kérnek a thaiföldi válságba. Kérésüket azzal indokolják, hogy a bangkoki kormányt erőszakot alkalmaz fegyvertelen tüntetőkkel szemben. A hadsereg szóvivője rosszul időzítettnek nevezte a bejelentést, hangsúlyozva, hogy thaiföldi belügyről van szó.

Az ország északkeleti részében fekvő Khonkenben, a „vörös ingesek" fellegvárában szerda óta ezer tüntető akadályozza egy katonákat és hadianyagot szállító vonat mozgását, csütörtökre virradóra pedig ellenzékiek százai meggátolták három, katonákat szállító busz visszatérését a laktanyába.