Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Frissíthették gyakorlati tudásukat

Szöveg: Gál József õrgy. |  2010. április 22. 8:43

Az 1. lövészzászlóalj század- szakaszparancsnoki állománya vett részt azon a felkészítő foglalkozáson, melynek végrehajtását még a 2009. őszen- a nemzeti CREVAL ellenőrzést követően- a MH 5. Bocskai István Lövészdandár parancsnoka rendelte el. A képzés az összfegyvernemi harc alapjainak ismétlésével kezdődött.

A tanfolyam céljai között szerepelt többek között a háborús műveletekben alkalmazott harcászati elvek, harceljárások felfrissítése, a terepen végrehajtandó parancsnoki munka gyakoroltatása.
A felkészítő foglalkozás előkészítése már egy hónappal korábban megkezdődött, mivel így volt elegendő idő az előadások előkészítéséhez és a terepen végrehajtandó harcászati helyzetek kidolgozásához, a valós biztosításhoz szükséges szervező munka elvégzéséhez.

A zászlóaljtörzs sikeres előkészítésének köszönhetően a parancsnoki állomány megfelelő tartalmú és minőségű előadásokat láthatott, hallhatott. A képzés az összfegyvernemi harc alapjainak ismétlésével kezdődött, majd csapatmozgások, nyugvás, nyugvásbiztosítás témaköreivel kapcsolatos foglalkozások kerültek levezetésre. Ezek után a támadás és a védelem tárgyköreinek feldolgozása következett. Természetesen a modul szakaszparancsnokok is tartottak foglalkozásokat az ő szakterületeiknek megfelelően. Az elhelyezési, tantermi és gyakorlótéri feltételek is biztosítva voltak az MH Központi Kiképző Bázis által így minden feltétel adott volt az eredményes felkészítés végrehajtásához.

1595900709
 

Szentendre sok tiszt és tiszthelyettes részére a felejthetetlen alapkiképzést, a katonai pályára történő felkészítést és nem utolsó sorban a diákéveket, a fiatalságot jelenti. Nem volt ez másként a lövészzászlóaljban szolgálók esetében sem. A csobánkai gyakorlótér sokuknak „hazai pálya" volt, ettől függetlenül nagyszerű lehetőséget biztosított a terepen végrehajtandó parancsnoki munka gyakorlásához. A résztvevők frissíthették gyakorlati tudásukat a szakasz, század szintű harcászati tájékoztatók, tereptájékoztatók, szemrevételezések levezetésében a különböző vázlatok elkészítésében melyhez nagy segítséget nyújtott a dandár által belső használatra 2010. február 15-én kiadott raj, szakasz harcszabályzat. Ez a kiadvány a lövész alegységek részére megkönnyíti a kiképzési, felkészítési foglalkozások előkészítését, levezetését, egységesítését.

A képzés végeztével Vantal Zsolt őrnagy, a zászlóalj parancsnoka értékelésében hangsúlyozta: szükség van az alegységparancsnokok effajta felkészítésére, hiszen időnként fontos feleleveníteni az elméleti ismereteket is. Fontos, hogy a képzésen résztvevők továbbadják saját alárendeltjeiknek az itt elhangzottakat és a gyakorlatban elsajátítottakat. Mindenkinek felelőssége ezeket a mindennapi gyakorlatba is beépíteni, valamint minden lehetőséget megragadni a gyakorlásra, gyakoroltatásra akár teremben, akár a gyakorlótéren.