Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emelt szint

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. november 11. 15:44

2021 óta minden évben a pápai bázisrepülőtér ad otthont az Európai Védelmi Ügynökség Helikopter Harcászati Oktató képzésének, amelyen idén ősszel hat nemzet haderői képviseltették magukat.

MH_202311_borito

Az Európai Védelmi Ügynökség (European Defence Agency – EDA) égisze alatt 2013 óta futó Helikopter Harcászati Oktató Képzés (Helicopter Tactics Instructor Course – HTIC) az EDA forgószárnyas-programjának legmagasabb szintű eleme, amelynek keretében az EU-tagállamok hadseregeiből választják ki és készítik fel a leendő oktatói gárda tagjait. A HTIC a szokásoknak megfelelően idén is két fázisból állt: a négyhetes elméleti felkészítést („földi fázist”) Portugáliában tartották, a háromhetes gyakorlati képzésre („repülő fázis”) pedig – miként 2021 óta mindig – Magyarországon, közelebbről a pápai katonai repülőtéren került sor.

A mostani tanfolyamon hat ország szakemberei vettek részt: a képzési programhoz 2020-ban csatlakozott Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Németország, Portugália és Szlovákia delegált kiképzendőket, összesen közel 200 főt.

További részletek a Magyar Honvéd magazin november 10-én, pénteken megjelent számában!