Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Emléktábla a 2. Honi Légvédelmi Hadosztály tiszteletére

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. május 23. 13:35

Emléktáblát helyeztek el az egykori parancsnoki épület homlokzatán a miskolci, Hatvanötösök útja 2. szám alatti volt laktanyában 2012. május 18-án, a Honvédségi Nyugdíjasok Szociálpolitikai Alapítványa kuratóriumának kezdeményezésére. Az emléktábla avatásának apropóját az egykori 2. Honi Légvédelmi Hadosztály megalakulásának 50. évfordulója adta.

A jeles évforduló tiszteletére kiállítás is nyílt az objektum egykori
étkezdéjében. Az esemény szervezője és levezető elnöke Sárossy Gábor
nyugállományú alezredes volt, aki beszédében elmondta: az emléktáblával annak a katonai szervezetnek kívánnak emléket állítani,
amely huszonkét éven keresztül oltalmazta hazánk légterét a Dunától
keletre. „Felejthetetlen a 2. Honi Légvédelmi Hadosztály, mert egykori
személyi állományának tevékenysége, egymáshoz való viszonya, emberi
kapcsolataik, összetartásuk, szellemiségük miatt legendássá vált" −
hangzott el.

Az emléktábla alatt többen is koszorút helyeztek el.

1595936141
 
1595936141
 

1595936141