Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Érkezik a Digital Warriors: Cold War!

A Honvédelmi Sportszövetség és az NGES egymillió forintos LAN versenye

Szöveg: honvedelem.hu / leet.hu |  2021. december 11. 18:20

Ismét közös projekttel rukkol elő a Honvédelmi Sportszövetség, illetve a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség, ugyanis érkezik a Digital Warriors: Cold War! A versenyt CS:GO-ban rendezik meg, mégpedig LAN körülmények között, ugyanis a december 28-án és 29-én esedékes eseménynek a budapesti Gamerland ad otthont. Az összdíjazás nem kevesebb, mint egymillió forint, amit a négy legjobb csapat között osztanak szét.

DW-Cold-War

Nevezés

Fontos, hogy az eseményen kizárólag 16 éven felüli magyar állampolgárok indulhatnak, a helyszínre való belépéshez pedig minden résztvevőnek rendelkeznie kell védettségi igazolvánnyal, vagy 72 óránál nem régebbi, negatív PCR teszttel. A versenyre való regisztráció díja játékosonként 4 ezer forint, azaz csapatonként 20 ezer forint (5 játékos), de további díj ellenében egy, vagy akár két cserejátékost is nevezhetnek.

A Digital Warriors: Cold War versenyre történő regisztráció folyamata a következő:

  • a www.nges.hu/coldwar oldalon a csapat nevének és a személyes adatok megadásával lehet nevezni a versenyre,
  • a megadott e-mail címre érkezik egy díjbekérő, a leírtaknak megfelelően el kell küldeni a nevezési díjat,
  • a díj befizetését követően e-mailben érkezik egy visszaigazolás a nevezés sikerességéről,
  • be kell jelentkezni az EsportManager fiókba (akinek még nincsen EsportManager fiókja, létre lehet hozni egyet ingyenesen),
  • az EsportManager felületén lehet jelentkezni a versenyre. A helytelen adatokat megadó résztvevők és a nem magyar állampolgárok az Adminisztráció saját belátása szerint kizárhatók.

A versenyen való részvétel a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség szabályzatainak, valamint az EsportManager Felhasználási Feltételeinek és Adatvédelmi Szabályzatának elfogadásával jár.

Dátumok

A verseny menetrendje a következő:

  • 2021. december 28. (kedd) – Csoportmérkőzések
  • 2021. december 29. (szerda) – Final Four

Az esemény egészét offline rendezik, a LAN-ra a budapesti Gamerland-ben kerül sor. Megnyitó kedden 9 órakor, míg kezdés 10 órakor, szerdán pedig 12 órakor.

Lebonyolítás

Az eseményen létszámkorlátozás van, összesen tizenkét csapat vehet részt. A csapatokat két darab hatos csoportra osztják, ahol körmérkőzéses rendszerben játszanak. Mindkét csoportból az első két helyezett jut tovább az egyenes ági (single-elimination) rájátszásba. Az elődöntőben az „A” csoport első helyezettje a „B” csoport második helyezettjével, míg a „B” csoport első helyezettje az „A” csoport második helyezettjével csap össze.

A csoportmérkőzésekre BO1-es formátumban, míg a rájátszás (Final Four) összecsapásaira BO3-ban kerül sor. A csoportmérkőzések során a győztes csapat 3 pontot kap, míg a vesztes csapat nem kap pontot. Döntetlen esetén mindkét csapat 1-1 pontot kap.

A csoportmérkőzések végleges sorrendjét az alábbi tényezők befolyásolják:

  • magasabb számú szerzett pont,
  • egymás elleni eredmény,
  • nyert és vesztett körök aránya.

A teljes versenyszabályzatot IDE kattintva lehet elolvasni, míg a verseny ágrajzát és a párosításokat az EsportManager weboldalán lehet majd nyomon követni.

Díjazás

Összesen 1 millió forintot lehet majd nyerni, ami helyezettekre lebontva:

  • Első helyezett – 500.000,- forint
  • Második helyezett – 300.000,- forint
  • Harmadik helyezett – 100.000,- forint
  • Negyedik helyezett – 100.000,- forint

Fontos dokumentumok

Közvetítés

A Leet produkciós csapata a kétnapos verseny egészét élőben közvetíti majd a Leet Esport Twitch-csatornán, a házigazda Gács „Bengac” Bence és Málovics „gabesson” Gábor lesz, míg a mérkőzéseket az ország legnépszerűbb CS:GO kommentátoraival lehet majd közösen élvezni.

További információk a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség Facebook és Instagram oldalán, illetve csatlakozni lehet az NGES Discord szerverére.

Forrás: leet.hu
Kapcsolódó cikkek