Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Érszorító az egyenruhában

Szöveg: MTI/honvedelem.hu |  2007. december 28. 19:57

Érszorítóval felszerelt egyenruhát fejlesztett ki egy amerikai vállalat. Tíz százalékkal csökkenne az emberveszteség, ha minden katona ezt hordaná – állítják.

A virginiai BlackHawk vállalat fejlesztéséhez Keith Rose volt katonaorvos adta az ötletet. A doktor a Közel-Keleten szolgált, és egyszer végig kellett néznie, ahogy egy sebesülés miatt elvérzik az egyik bajtársa. A konvojukat ugyanis megtámadták, társa megsebesült, neki pedig fedezékben kellett maradnia.

Bár Rose már leszerelt, a BlackHawk érszorítós bevetési ruháját azóta már teszteli az amerikai hadsereg. “Az érszorító egyszerű, olcsó és életet menthet" – nyilatkozta a napokban az ötletgazda.

A Warrior Wear néven futó új ruhában nyolc érszorítót, azaz végtagonként kettőt helyeztek el. Az uniformis egyébként mindössze 200 dollárba kerül és márciusban akár szállítani is tudják az első kollekciót.

A hadsereg szakértői is fontosnak tartják, hogy az eszköz mindig kéznél legyen.

A modern vértezet remekül védi a törzset, de a katonai és rendvédelmi konfliktusokban szerzett sérülések 60 százaléka mégis a végtagokat éri. A BlackHawk igazgatója szerint a bevetés közben elesett katonák tíz százaléka azért hal meg, mert egyszerűen elvérzik.