Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Észak-Korea meg akarja öletni a dél-koreai védelmi minisztert

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2011. augusztus 11. 9:14

Észak-Korea titkos ügynökök csapatát küldte Észak-Koreába, hogy meggyilkolja a védelmi minisztert, aki 2010 végén kemény választ ígért Phenjannak egy esetleges katonai támadásra – jelentette augusztus 10-én, szerdán a dél-koreai sajtó.

A dél-koreai és az amerikai titkosszolgálatok tudomására jutott, hogy csapatot küldenek Kim Kvan Dzsin dél-koreai védelmi miniszter meggyilkolására, és jelenleg is dolgoznak a felderítésükön – állította a Dzsung Ang Ilbo című dél-koreai napilap.

„Nem tudjuk, Észak-Korea saját ügynökeit küldte-e el, vagy egy harmadik országból toborzott külföldi ügynököket, vagy a már Dél-Koreában működő kémeinek egy csoportját bízta meg a feladattal" – jelentette ki egy nevének elhallgatását kérő magas rangú dél-koreai vezető, akit a lap idézett.

„Az azonban bizonyos, hogy egy csapatnak az a feladata, hogy Észak-Korea parancsára meggyilkolja Kim minisztert" – tette hozzá az illetékes.

A francia hírügynökség megkeresésére a dél-koreai védelmi minisztérium nem volt hajlandó megerősíteni ezeket az értesüléseket, és közölte, hogy nem változtattak a miniszter személyére vonatkozó biztonsági intézkedéseken.

A gyilkossági tervről Yonhap dél-koreai hírügynökség is beszámolt.

Kim Kvan Dzsint 2010 végén nevezték ki a védelmi tárca élére, miután Észak-Korea november végén megtámadott egy kis dél-koreai szigetet. A nemzetközi válságot kiváltó támadásban négyen haltak meg.

A miniszter, akiről közismert, hogy negyven mundérban töltött év után erős oldala a parancsosztogatás, figyelmezette Phenjant, hogy Szöul a jövőben légi csapásokkal válaszol, hogy „súlyosan megbüntesse az agresszort", ha Észak-Korea ismét katonai támadásokat hajt végre.

Észak-Korea a múltban küldött Dél-Koreába titkosügynök-csapatokat, amelyeknek többek között egyes Dél-Koreába menekült észak-koreai személyiségek likvidálása volt a feladata. Közöttük volt Ri Han Jung, Kim Dzsong Il észak-koreai vezető volt feleségének unokafivére, aki 1982-ben menekült el az országból és élesen bírálta a kommunista rendszert. 1997-ben phenjani ügynökök agyonlőtték.