Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Európa-bajnoki bronzérmes lett Lévai Tamás szakaszvezető

Szöveg: Magyar Honvédség Sportszázad |  2022. április 6. 12:02

A Magyar Honvédség Sportszázadának katonasportolója, 82 kilogrammos kötöttfogású birkózója, Lévai Tamás szakaszvezető magabiztosan győzte le görög ellenfelét a legjobb nyolc közé jutásért, majd szoros küzdelemben vereséget szenvedett az olimpiai bronzérmes azeri Huseynovval szemben a Budapesten megrendezett birkózó Európa-bajnokságon.

Lévai szakaszvezető a vigaszágon könnyedén jutott túl a cseh Novákon, a bronzcsatában pedig 4-1-re múlta felül a moldovai Bradut és ezzel felállhatott az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokára a budapesti BOK csarnokban.

„Aranyéremért indultam, de elégedett vagyok a bronzzal, hiszen mindent megtettem a győzelemért és óriási élmény volt hazai közönség előtt versenyezni. Nagyon jó formában voltam, könnyedén vettem az első akadályt, azonban az azeri ellen taktikai hibát vétettem és ez sajnos vereséghez vezetett. A vigaszágon és a bronzmeccsen is magabiztosan birkóztam és büszkeséggel tölt el, hogy katonaként a magyar szurkolótábor előtt állhattam fel az Európa-bajnoki dobogóra” – mondta Lévai Tamás szakaszvezető.

Lévai_Tamás